Már a meccs előtt összeverekedtek: 2 ZTE és 20 kispesti szurkoló ügyében hozott ítéltet a bíróság

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött azoknak a férfiaknak az ügyében, akik 2019 októberében a ZTE - Honvéd labdarúgó-mérkőzés előtt verekedtek össze.

A megállapított tényállás szerint a Budapest Honvéd FC szurkolói egy zalaegerszegi sörözőben és annak kerthelyiségében tartózkodtak, amikor arra sétált a ZTE FC szurkolók egy csapata. Ezt meglátva a budapesti drukkerek eléjük siettek, majd a két tábor összeverekedett. Az összetűzésben mintegy 40 személy vett részt: ütötték és rúgták egymást. A 22 vádlott közül ketten a ZTE, míg húszan a Honvéd szurkolói közé tartoztak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a II. rendű vádlott kivételével jogerős büntetővégzést hozott. Ennek értelmében 21 vádlottat bűnösnek talált társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében. 17 esetben 280-180 ezer forint közötti pénzbírságot szabott ki, míg 4 esetben a vádlottakat 2 évre próbára bocsátotta – tájékoztatta lapunkat dr. Vándor Virág bíró, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.