Munkába állt a trafibox a Teleki utcában
A sebességmérő doboz telepítésével a rendőrség és a városvezetés a „Kanizsa Ring” jelenséget szüntetné meg. Ahogy azzal mi is többször foglalkoztunk, a környéken lakók rendszeresen panaszkodtak gyorsulási versenyekre, ráadásul több súlyos baleset is történt ezen a szakaszon.
Az áprilisi közgyűlésen került először szóba a szerkezet, hiszen Berke László, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője némi kritikai éllel kérte a városatyákat, ne utasítsák el a trafiboxot annak költségei miatt. A telepítés mintegy 612 ezer forintba, az éves működtetés pedig 76 ezer forintba kerül. A javaslat májusban került vissza, akkor már egyhangúlag támogatták a képviselők.
– Említette kapitányságvezető úr, hogy sajnálja, hogy nem támogatjuk a trafibox elhelyezését. Mi akkor csodálkoztunk, hiszen nem is tudtunk róla, hogy trafiboxot szeretnének elhelyezni, hiszen a polgármester nem hozta be, mondván, nincs rá pénz. De ez egy olyan fontos balesetmegelőző szerkezet, amire muszáj pénz előteremteni. Kértük őket, hogy a következő közgyűlésre hozzák vissza, ez meg is történt, és akkor természetesen el is fogadtuk – számolt be Berta Krisztián a ÉVE önkormányzati képviselő.
A trafibox mindkét irányba forgatható. A dobozba a rendőrség időszakosan traffipaxot helyez el, így a sebességméréshez nincs szükség emberi jelenlétre. A mérőt bármikor ki- és bevehetik, így az autósok nem tudhatják, hogy éppen van-e valós mérés.
– Ez az a pont, ahova mindenképpen szükséges volt egy balesetmegelőző funkció. Hiszen ez az, nem azért lett kirakva, hogy pénzbehajtás legyen, és minél több szabályszegőt büntessenek meg a rendőrök. A cél, hogy megvédjék a gyalogosokat, és a szabályosan közlekedőket. Bízom benne, hogy hamarosan a város több pontján is lehet trafibox, hiszen a Balatoni út vagy a Hevesi utca mind olyan szakaszok, ahol bizony el kellene a trafibox – mondta el Berta Krisztián a ÉVE önkormányzati képviselő.
A Teleki utca mellett a már említett Balatoni és Hevesi utca, valamint a Városkapu körút azok a szakaszok, ahol a rendőrség szakemberei szerint indokolt lenne akár trafibox vagy más sebességlassító eszköz kihelyezése.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sziréna
Tempósra vette a 76-os nagykapornaki kanyarját
2023. jún. 5. 11:50Ezen a szakaszon, a tavalyi évben 17, idén 4 közlekedési baleset történt ebben, csak ebben a kanyarban. A nagyobb bajt a legtöbb esetben a szalagkorlátok akadályozták meg, így a megcsúszó járművek nem találkoztak a szemből érkezővel, jobb esetben csak a járművek és a szalagkorlát sérültek.
Villanyoszlopot fogott, kerítést szakított, sírköveket tört egy ittas nő autóval Teskándon
2023. jún. 5. 10:49A 49 éves milejszegi nő személygépkocsival Teskándon egy balkanyarban - vélhetően ittassága miatt - letért az úttestről, villanyoszlopnak ütközött, egy telephely kerítését átszakítva, több sírkövet összetörve állt meg. Nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
Kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút
2023. jún. 2. 11:50A mérnökségek, ahol csak lehetett, két műszakban vagy túlórákban, kora reggeltől késő délutánig végezte a kaszálási munkákat.
Katasztrófavédelem: Tartsuk be az égetésre vonatkozó szabályokat!
2023. jún. 2. 10:40A tüzet soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Legyen oltóvíz a közelben. Legyen kéznél egy szerszám, amivel kordában lehet tartani a tüzet. Ha feltámad a szél, az égetést abba kell hagyni. Csak akkora tüzet szabad gyújtani, amekkorát el is tudunk oltani.
Belehalt a szerelemféltésből kipattant vitába a férj Zalalövőn
2023. jún. 1. 15:44A vita során a feleség bántalmazta férjét, akit többször kézzel megütött, egy üveggel fejen dobott és hanyatt lökött. A férfi ezután autóval ment el otthonról, majd néhány órával később belehalt sérüléseibe.
Pénzbüntetést kapott egy kanizsai nő, mert szobát adott ismerőse légyottjaihoz
2023. jún. 1. 14:25Épület vagy egyéb hely rendelkezésére bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek a bíróság.
16 éves fiút keresnek a kanizsai rendőrök
2023. jún. 1. 11:50Harangozó György Ferenc 170 centiméter magas, szőke rövid hajú fiú. Eltűnésekor sötét pulóvert, kék farmernadrágot, és feltehetően zöld színű sportcipőt viselt.