Október 1-től változások lesznek a háziorvosi körzeteknél a gyermek szakrendelésben

A 8. számú körzet, amely a Rozgonyi út 5. szám alatt található, megszűnik az alacsony ellátotti létszám miatt, és hat terület között osztják el ezt a részt.

A döntés egy hosszú folyamat eredménye, amelyet az indított el, hogy tavaly augusztus 1-el Nagy Marietta doktornő nyugdíjba ment, 40 év szolgálat után. Azóta a hozzá tartozó körzetet helyettesítéssel látták el – magyarázta Stimeczné György Bernadette, a Nagykanizsai Alapellátási Intézmény vezetője.

– Viszont az elmúlt 10 évben látszott, hogy az ellátotti létszáma a körzetnek bőven átlag alatti, és évről évre csökken. Így a működtetése sem gazdaságos. A doktornőnek fél év állt rendelkezésére a körzet elidegenítésére, de ez a határidő eredménytelenül telt el, senki nem érdeklődött. Így a körzetre kiadott praxisjog is megszűnt. Illetve a gyermekorvosok átlagéletkora is több mint 56 év –  mondta el stábunknak  Stimeczné György Bernadette, a Nagykanizsai Alapellátási Intézmény vezetője.

Mindezek tükrében az a konszenzusos megoldás született, hogy a körzetet felosztják, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy Nagykanizsán lesznek olyan gyerekek, akik ellátás, gyermekorvos nélkül maradnak – hangsúlyozta az intézményvezető.

–  Azok a szülők, akiket ez a változás érint, két lehetőség közül választhatnak. Vagy megkeresik azt a gyermekorvost, akinek a körzetéhez most hozzácsatolódott az adott utca – ezek a gyermekorvosok kötelesek ellátni ezeket a gyerekeket. Vagy pedig továbbra is érvényesül a szabad orvosválasztás lehetősége – tette hozzá az intézményvezető.

Utóbbi esetben a választott gyermekorvossal kell felvenni a kapcsolatot, aki amennyiben elfogadja a gyermeket, intézni fogja a további dokumentációk kikérését. A felosztásba az első, a 2., a 3., a 7., a 10., és a 11. számú körzeteket vonták be.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)