Orgonavirtuóz koncertjét tekinthette meg a kanizsai közönség
Orgonakoncertet tartottak vasárnap este a református templomban. Rákász Gergely a Lords of the Organ 6. évadjának állomásaként érkezett Kanizsára. A fellépés – csakúgy mint 2019 októberében – telt házas volt.
Azért is indították útnak az „Orgona fő urai” sorozatot, hogy visszaadják a hangszernek azt a patinás arcát, amitől a nagyközönség úgy gondol rá, mint egy showhangszerre – említette Rákász Gergely. A művész szerint koncertjének sikerét annak komplexitása adja, hiszen fényekkel, vizuális elemekkel is megörvendezteti a hallgatóságot.
– Én halálra dolgoztam magam azon, hogy ez így legyen. Általában árral szemben, mert a normális az az volt, az elmúlt 30, 40, 50-100 évben, hogy egy orgona van a templomban. De közben ez meg egy showhangszer. A rómaiak feltették egy ökrös szekérre, és behúzták a gladiátor viadalokra és szórakoztatták a tömeget. A császárok és a királyok építettek a palotáikba, mert menő volt. Okkal sajátította ki az egyház, az istennek a legnagyobbon és a legszebben kellett játszani – nyilatkozta Rákász Gergely koncertorgonista.
Már jól ismeri a helyi közönség Rákász Gergely koncertorgonistát, hiszen negyedszer lépett fel Nagykanizsán. Hella Ferenc elmondta, ők mindig örömmel fogadják a művészt a református templomban.
– Van olyan hangszer, ami itt debütált nálunk a templomban, úgyhogy örömmel vesszük azt, ha hozzánk visszatér. Igyekszünk mi is segíteni a jegyárusítást is, illetve hirdetjük a templomban az istentiszteleten. Bízunk benne, hogy ma is sok zenekedvelőnek fogunk, azt gondolom, hogy egy szép estét szerezni – fogalmazott Hella Ferenc, református esperes.
Rákász Gergely hitvallása a következő: nem akkor jó az életed, ha holnap kicsit nagyobb vagy mint ma, az élet akkor szép és jó, ha a céljaink fenntarthatóak.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Idén is lesz Your Song
2023. szep. 21. 15:32Az országos énekversenyt harmadik alkalommal rendezik meg. Jelentkezni már lehet, a kanizsai megmérettetés szervezői a részletekről szerdán tartottak sajtótájékoztatót.
Hazugságok vígjátéka
2023. szep. 21. 14:40A Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell! című vígjátékot mutatták be szerda este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A négyszereplős vígjátékot a Pesti Művész Színház színészeinek előadásában láthatta a kanizsai publikum.
QS Europe: az ELTE Magyarország vezető egyeteme
2023. szep. 21. 11:50Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az összesített rangsorban a 208. helyet szerezte meg, ezzel az eredménnyel pedig a legjobb felsőoktatási intézménynek számít Magyarországon. Hazánkból egyébként összesen 15 egyetem került be a rangsorba, az ELTE után sorrendben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (238.), a Szegedi Tudományegyetem (242.), a Debreceni Egyetem (258.) és a Pécsi Tudományegyetem (325.) következik.
A zarándoktáborok lehetnek a fiatalok megmentői
2023. szep. 20. 13:00A jelentkezés során nem kritérium az elkötelezett keresztény élet, de sok résztvevő számára a közösségi élményen túl komoly hitbéli megerősítést is jelent a zarándoktábor, sőt, előfordult már olyan résztvevő, aki a tábor hatására keresztelkedett meg.
Bazi nagy metál lagzit tartottak a Medgyaszay Házban
2023. szep. 19. 18:09A buli alapötlete a kanizsai Your Last Steps tagjaitól indult. Az est során négy együttes váltotta egymást a színpadon.
Legendás írókról nyílt tablókiállítás a HSMK-ban
2023. szep. 19. 17:57A tárlat Pilinszky János és Kertész Imre életét, valamint a szabadság kérdéséről megfogalmazott érzéseiket, gondolataikat mutatja be a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Színpadi produkciók és széles gasztrokínálat a Pécsi Napokon
2023. szep. 19. 08:12A Punnany Massif, a The Biebers mellett színpadi produkciókkal, gyerekprogramokkal és a környék legjobb boraival várják a 27. Európai bordalfesztivállal és a Tanuló város fesztivállal kiegészülő Pécsi Napok látogatóit szeptember 20. és 24. között.