Örökérvényű témákat bemutató vígjátékot állítottak színpadra a HSMK-ban

facebook megosztás

Barta Lajos „Szerelem” című vígjátékát mutatták be kedd este a Hevesi Sándor Művelődési Házban, a Turay Ida Színház művészeinek előadásában. A darab az 1910-es évekbeli polgári család lányainak érzelmi kálváriáját mutatta be négy felvonásban.

Három évvel ezelőtt játszották először a darabot a Turay Ida Színházban, Mikó István rendezésében. A műben egy fontos mellékszereplőt alakító rendező stábunknak elárulta, egyik kedvenc munkájáról van szó, mert Barta Lajos műve kimondottan erős alapanyagnak számít, amely igazi jutalomjáték a szereplőknek.

Előremutató darab volt ez, szókimondó darab volt és ezt a szókimondást ezt meghagytuk, tehát nem írtunk hozzá, nem tettünk hozzá. Éppen úgy él ma is, a probléma is, meg a helyzetek, úgyhogy én csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy nagyon jó szerepek vannak benne. Az utolsó kis szerepig is mindegyik nagyon jó, és a színészek éppen ezért nagyon szeretik az előadást, innentől kezdve az következik, hogy a néző is ugyanúgy szeresse, mint mi – nyilatkozta Mikó István, színművész.

Détár Enikő személyesíti meg a színpadon a három főszereplő lány édesanyját. A színésznő úgy véli, hiába játszódik több mint száz évvel ezelőtt a darab, mégis aktuálisnak számító témákat boncolgat, legyen szó akár az elszegényedésről vagy a boldogság kereséséről.

Egy eldugott kisvárosba költözik egy lassan elszegényedő család, egy polgárcsalád három lánnyal. A lányoknak staffirungot kell adni, hozományt kell adni a lányoknak, ez egy nagyon komoly tehertétel volt akkor is sok család számára. Szerintem örök érvényű, hogy megtaláljuk-e azt a partnert, azt találjuk-e meg, az meddig tart. Egy valódi szerelmet meg tudunk-e, meg merünk-e élni – fogalmazott Détár Enikő színművész.

Az előadást a Déryné Program részeként mutatták be Nagykanizsán, a nézők kedvezményes jegyárral tekinthették meg a darabot.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.