Több nagykanizsai edzőterem bérleti díja is emelkedett
A döntést a jelenlegi gazdasági helyzettel indokolták a létesítmények vezetői, ugyanakkor eddig azt tapasztalják, a drágulás ellenére sem esett vissza a látogatottság.
Az emelkedő energiaárak miatt átlagosan 10-15 százalékos drágítás mellett döntöttek az ügyvezetők, hogy az intézményük fenntartásához szükséges költségeket ki tudják egyenlíteni. Kissné Krivarics Györgyi, a Fittlesz Mozgásközpontért felel. Elmondta, béremelést is végrehajtottak, és ebben a szektorban is minden eszköz jelentősen drágult az elmúlt hónapokban.
– Az eszközöknek a beszerzése, a felújítása, a karbantartása, az eszközök bérleti díja, mindennek az ára emelkedik és sajnos kénytelenek vagyunk részben áthárítani a vendégekre ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni. Ez a záloga annak, hogy továbbra is tudjunk működni – árulta el Kissné Krivarics Györgyi, a Fittlesz Mozgásközpont Kft. ügyvezetője.
Hasonló a helyzet egy másik kanizsai edzőteremben is. A cél az volt, hogy az emelést még ki tudja gazdálkodni a vendégkör, és a terem fenntartása, valamint a kisebb fejlesztések is biztosítva legyenek.
– Alapvetően az energiaárak emelkedése ránk is hatással van és lesz is a közeljövőben. Ehhez mérten próbáltunk egy olyan mérsékelt áremelkedéssel orvosolni a problémát, ami nem lesz taszító az embereknek és mi is kitudjuk még gazdálkodni ezeket a folyamatokat, illetve amikre szükség lesz még. Nem tudjuk mit fog hozni a tél, mi is igyekszünk a leggazdaságosabb, legoptimálisabb megoldásokat meghozni annak érdekében, hogy életben is tudjunk maradni, és ne is legyenek olyan „gázosak” a körülmények a jövőben sem – fogalmazott Horváth Gergő, a MetroFlex Nagykanizsa üzletvezetője.
Mind a két helyen elmondták, az áremelés nem befolyásolta negatívan a vendégkört.
SZ.ZS.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.
Újra az NB I-es mezőnyben a női kosarasok
2023. szep. 29. 13:23Egy idény kihagyását követően újra a női kosárlabda amatőr NB I-es mezőnyében indulhat a Kanizsai Vadmacskák SE együttese, az ifjú hölgyek a Piros csoport után ezúttal - a 2023-2024-es szezonban - a Zöld csoportba kaptak besorolást.
Tájfutásra várják a gyermekeket
2023. szep. 27. 21:30A tájfutással ismerkedtek hétfőn a rozgonyis diákok. Az intézmény műfüves pályáján kialakított terepen kellett a tanulóknak hiba nélkül, a lehető leggyorsabban megtalálnia az ellenőrző pontokat. A bemutató célja, hogy felkeltse a gyermekek figyelmét a sokaknak még ismeretlen sportágra.
Több korosztályban sikeresek
2023. szep. 27. 15:50Sikeresen kezdték a versenyidényt a kanizsai birkózók. Fata József, a helyi egyesület alelnöke bajnoki címet szerzett a szeniorok között, Böjti Csongor pedig ezüstérmes lett a kötöttfogásúak területi diákolimpiájának legutóbbi fordulóján.
A huszadikon technikai KO-val
2023. szep. 27. 13:01A napokban a Fejér vármegyei Nagyvenyim településén vívta legutóbbi profi ökölvívó mérkőzését a kanizsai Detre Gábor, s a dél-zalai öklöző remek mérlegét tovább javítva technikai KO-val győzte le szerb ellenfelét.