Visszavonták a tűzgyújtási tilalmat
A rendelkezés július eleje óta volt érvényben az országban. Hiába azonban a figyelmeztetés, az érintett intervallumban mintegy 60 helyszínen kellett tüzet oltani a zalai egységeknek, ráadásul halálos áldozatot is követelt a szabadtéri tűz idén.
A rendelet visszavonása sem jelenti azt, hogy nem kell továbbra is odafigyelni a szabályok betartására, mert adott esetben emberi élet is múlhat rajta – figyelmeztet Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A zöldhulladék-égetése könnyen kiterjedhet és szabadtéri tűzhöz vezethet. A belterületen történő égetést önkormányzati rendeletek szabályozzák. Az érvényben lévő utasítások megszegése, bírsággal sújtható. Azt tanácsolják a hozzáértők, hogy próbáljunk meg alternatív megoldásokat keresni.
– Június másodika óta Zala megyében is tűzgyújtási tilalom volt, akár csak az ország egész területén és szeptember 20-ával két megye kivételével, ugye Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye kivételével visszavonták ezt az intézkedést. Ami természetesen ennek köszönhetően Zala megyét is érinti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most aztán mindenki, aki eddig tartalékolta az égetni valót az nekiálljon, azért ennek vannak szabályai, amikre felhívjuk a figyelmet egy beszédes adattal is akár. Hiszen sajnos ebben az évben elég magas száma van a szabadtéri tüzeknek Zalában, 230-at közelíti és a leégett terültek nagysága 670 hektár – tájékoztatta stábunkat Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófa Védelmi Igazgatóság szóvivője.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sziréna
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
2023. szep. 29. 09:25Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
2023. szep. 29. 07:05Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
2023. szep. 28. 16:445 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Őrizetlenül hagyott táskát lopott el két 17 éves fiatal a város napi rendezvényen
2023. szep. 28. 10:40Az Erzsébet téren két 17 éves fiatal eltulajdonította egy fesztiválozó nő őrizetlenül hagyott táskáját. A páros ezt követően több üzletbe is betért, és a táskában talált bankkártyákkal kisebb értékben vásároltak.
Nem kapott elsőbbséget a motoros, súlyosan megsérült a Teleki utcai balesetben
2023. szep. 28. 10:05A 62 éves tótszentmártoni férfi személyautóval a Teleki utcában, a Kaposvári út felé haladt. Balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek.
Leesett az ajtókilincs, emeleti lakásból mentették ki a családot az egerszegi tűzoltók
2023. szep. 27. 09:25Leesett az ajtó kilincse, a szoba foglyává vált a kisgyermek és egyik szülője Zalaegerszegen. A tűzoltók magasból mentő segítségével bejutottak az ingatlanba, majd az ajtó kinyitásával kiszabadították a bajbajutottakat.