Elismerést kapott a tűzoltó, aki a közelgő vonat elől húzta le a síneken fekvő sérültet Kanizsán
A magyar történelem egyik csodájára emlékezünk. Ezekkel a szavakkal kezdte emlékező beszédét október 24-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese a szervezet központjában tartott ünnepségen. A nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen miniszteri és főigazgatói elismeréseket, előléptetéseket vehettek át az arra érdemesek.
Az ünnepségen megjelent dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, a főigazgatóság vezetése, szolgálatvezetői, főfelügyelői, főosztályvezetői, az elismerésben részesülők. A rendezvény a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd Vietórisz Ágnes tűzoltó ezredes, a BM OKF humánszolgálat-vezetője ismertette a belügyminiszter ünnepi parancsát. Ezt követően Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, műveleti főigazgató-helyettes mondott köszöntőt.
A tábornok a hatvanhat évvel ezelőtt történteket a magyar történelem egyik csodájának nevezte. Mint fogalmazott, a forradalom és szabadságharc megszületése, léte maga volt a csoda, mint ahogy az is, hogy azoknak a napoknak a szellemisége túlélte a kegyetlen megtorlás időszakát is. A főigazgató-helyettes beszédében felidézte az 1956 őszén uralkodó viszonyokat, emlékeztetett arra, hogy „a családok életét megkeserítette a beszolgáltatás, a padlássöprés és a kitelepítés. Az emberek érezték, lépni kell, mert ha nem teszik, teljesen elveszhet hazánk”. Mint mondta, hatvanhat évvel a forradalom után egyre kevesebb szemtanú él közöttünk, ezért kötelességünk megőrizni a hősök emlékét, és elmondani az ifjúságnak, kik, mit és miért tettek 1956-ban. „Nekik is tudniuk kell, a pesti srácok és lányok önfeláldozó hősiességről tettek tanúbizonyságot. Szinte fegyverek nélkül, közös szívdobbanással, hatalmas elszántsággal, a legnagyobb túlerővel szemben is képesek voltak fellépni szabadságunkért és függetlenségünkért. Sohasem felejthetjük azt, hogy ’56 sodró erejű, tiszta célú és önbecsülésünket helyreállító forradalom volt.” – mondta Erdélyi Krisztián. Beszéde végén a tábornok úgy fogalmazott, az akkori pesti srácok biztosították a mai nemzedéknek a szabad jövőt, a ma emberének pedig az a felelőssége, hogy a következő nemzedékre biztonságos, erős, élhető, független Magyarországot hagyjon.
A köszöntő után a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának kamaraegyüttese adott ünnepi műsort, ezt követően pedig Bolcsik Zoltán államtitkár belügyminiszteri, Góra Zoltán pedig főigazgatói elismeréseket adott át.
Köztük Németh Attila Gábor tűzoltó törzszászlósnak, a zalakarosi katasztrófavédelmi őrs szerparancsnokának, aki június 26-án, szabadnapján egy nagykanizsai vasúti felüljáróról észrevette, hogy egy mozdulatlan ember fekszik a vasúti síneken. Látta a közelítő vonatot, ezért lerohant a meredek töltésen, lehúzta a sérültet a sínről, és a sínpár között futva jelzett a mozdonyvezetőnek, aki így meg tudta állítani a szerelvényt. A sérültet a kiérkező tűzoltóegység segítségével adta át a mentőszolgálatnak.
Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
(Borítókép: Szőke Péter/BM OKF)
A rovat további hírei: Sziréna
Parkolóban fogták el a kanizsai kábítószer-kereskedőt
2023. jún. 7. 08:12A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.
Szóváltás után egy kés is előkerült Pókaszepetken
2023. jún. 6. 13:00Egy pókaszepetki családi házban tartott összejövetelen a 38 éves házigazda előzetes szóváltást követően egy kést dobott ismerőse felé, ami a férfit hastájékon eltalálta, és vérző sérülést okozott.
Olyan részeg volt a 68 éves kanizsai férfi, hogy a saját autóját sem ismerte fel
2023. jún. 6. 10:57Az eset június 4-én történt Nagykanizsán.
Ellopta a forgalomterelő oszlop akkuját, keresik a fonyódi rendőrök
2023. jún. 6. 09:25Ismeretlen személy 2023. április 20-án 22 óra 28 perckor az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalának 152. kilométerszelvényében – Fonyód magasságában – a kiépített, forgalom-átterelő jelzőoszlopokhoz tartozó akkumulátort eltulajdonította így az áramforrás pótlásáig a jelzőoszlopok láthatósága az éjszakai, illetve korlátozott látási viszonyoknál nagyban csökkent.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
2023. jún. 6. 07:05A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van.
Tempósra vette a 76-os nagykapornaki kanyarját
2023. jún. 5. 11:50Ezen a szakaszon, a tavalyi évben 17, idén 4 közlekedési baleset történt ebben, csak ebben a kanyarban. A nagyobb bajt a legtöbb esetben a szalagkorlátok akadályozták meg, így a megcsúszó járművek nem találkoztak a szemből érkezővel, jobb esetben csak a járművek és a szalagkorlát sérültek.
Villanyoszlopot fogott, kerítést szakított, sírköveket tört egy ittas nő autóval Teskándon
2023. jún. 5. 10:49A 49 éves milejszegi nő személygépkocsival Teskándon egy balkanyarban - vélhetően ittassága miatt - letért az úttestről, villanyoszlopnak ütközött, egy telephely kerítését átszakítva, több sírkövet összetörve állt meg. Nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.