Jelentősen nőtt a nyilvános elektromos töltőállomásokon felhasznált energiamennyiség az első negyedévben
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint csaknem 130 százalékkal több energiát töltöttek a nyilvános elektromos töltőállomásokon a járművekbe a felhasználók az idei első negyedévben, mint 2021 első három hónapjában, a töltőberendezések száma pedig 29 százalékkal nőtt egy év alatt.
A hivatal közleménye szerint az idei első negyedév végére 1912-re nőtt a nyilvános, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezések száma. Ezeken a töltőberendezéseken 3832 csatlakozó áll az elektromos gépjárművet használók rendelkezésére az országban.
Minden megyében emelkedett a nyilvános töltők száma az előző év azonos időszakához képest. Békés megyében 83,3 százalékkal, Hajdú-Bihar megyében 52,1 százalékkal, Pest megyében pedig 46,7 százalékkal több elektromos töltő üzemelt, mint egy évvel korábban. A darabszámot tekintve Budapesten volt a legnagyobb a növekedés, itt 95 új töltőt helyeztek üzembe, majd Pest megye következik 79 és Győr-Moson-Sopron megye 32 új töltővel - ismertette a MEKH.
A közleményben jelezték azt is, hogy a zöld rendszámmal rendelkező autók száma csaknem 60 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a Belügyminisztérium adatai szerint; 47 859 zöld rendszámú gépkocsit, és 24 795 tisztán elektromos gépkocsit tartanak nyilván.
A töltések száma, valamint a töltésre fordított energia mennyisége is jelentősen emelkedett az előző évi adatokhoz képest. Az első negyedévben 4207 megawattórányi (MWh) áramot töltöttek az autósok a nyilvános elektromos töltőállomásokon, ez csaknem 130 százalékkal több, mint 2021 azonos negyedévében, és 11,6 százalékkal több az előző negyedévhez viszonyítva. A töltések darabszáma 159 041-ről 375 625-re nőtt egy év alatt.
Komárom-Esztergom megyében több mint megnégyszereződött az elektromos autókba töltött villamos energia, Tolna, Veszprém, Zala, Vas és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint háromszorosára nőtt. A legkisebb mértékben Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a töltésre fordított energia mennyisége.
A nyilvános töltőállomásokon elfogyasztott energiamennyiség 61,8 százalékát Budapesten és Pest megyében használták fel, a többi megye részaránya egyenként kisebb mint 5 százalék - közölte a MEKH.
Magyarországon nyilvános elektromos töltőberendezést a MEKH által kiadott engedély birtokában lehet üzemeltetni. A töltőállomások interaktív térkép formájában is megtalálhatók a hivatal internetes oldalán.
MTI
(Borítókép: Varga György/MTI)
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Koronavírus: enyhén csökken a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
2023. jún. 2. 07:05A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben kilenc városban a "mérsékelt", míg 11 helyszínen az "emelkedett" tartományba esik.
Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható az első nyári hétvégén
2023. jún. 2. 06:00Néhány Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet az első nyári hétvégén, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható. A szél olykor élénk, néhol erős lehet.
A kormánynak hála olcsóbb lett az avokádó és a mangó
2023. jún. 1. 10:55És olcsóbb lett a bio spagetti, a kókuszzsír is. A kötelező akciózás a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására hozott kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. A G7 cikkét a 444.hu szemlézte.
Koronavírus - Elhunyt öt beteg, 171 az új fertőzött Magyarországon
2023. jún. 1. 10:40Az elhunytak száma 48 873-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 2189.
Idén jobban fizet a diákmunka
2023. jún. 1. 08:12Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni.
Júliustól az állam helyett magánvállalat, a MOHU MOL Zrt. végzi a hulladékgazdálkodást
2023. máj. 31. 08:12Az új koncessziós modellben az állam helyett egy magánvállalat, a Mol hulladékgazdálkodási vállalata, a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Júliustól ők veszik át, gyűjtik, szállítják és előkezelik majd a lakosságtól, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől származó, nagyjából évi 5 millió tonna hulladékot.
Erős országos és balatoni turisztikai szezonra számít idén a Magyar Turisztikai Ügynökség
2023. máj. 31. 07:05Az igazgató az év legfontosabb szakmai feladatának nevezte az online pénztárgépet alkalmazó, illetve jeggyel látogatható vendéglátóegységek és a turisztikai attrakciók csatlakozását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK). A tesztidőszak már zajlik, július elsejétől pedig kötelezővé válik a csatlakozás.