Kerek évfordulót ünnepeltek a szepetneki evangélikus templomban

facebook megosztás

Az evangélikus templom felszentelésének 200. évfordulóját ünnepelték szombaton Szepetneken. A rendezvény programja Gölles Martin és Claude Delly jótékonysági koncertje köré épült, de a település kórusa és iskolásai is felléptek.

A hálaadó délután részeként, nemcsak a történelmi fordulót, hanem azt is ünnepelték, hogy a közösség összefogásának köszönhetően megújult a templom kerítése és a pajta épülete is. A Szepetneki Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Királyi Kórus a gyülekezettel karöltve tevékenykedik a településen.

– Így jött össze a kerítésnek és a pajtának a befejezése. Jó volt látni ezt az összefogást, jó látni azt is, hogy a következő generáció is beleállt a tevékenységbe, a munkába, sajátjának tekinti a gyülekezetet. Ezzel a szép múltjával, nemzetiségi örökségével, és a jövőjével, a reménységével együtt – nyilatkozta Makoviczky Gyula evangélikus lelkész.

Az istentiszteletet követően a helyi kórus és diákok énekes produkcióját hallgathatták meg az érdeklődők. Majd Claude Delly és Gölles Martin közös koncertje következett.

– A 200-adik év jubileumi évforduló alkalmából szerveztünk egy koncertet Claude Delly zenész barátommal, aki Svájcból érkezett erre a mai napra, pontosabban erre a hétre. Pár napot próbáltunk együtt, úgyhogy a mai koncert lesz az egésznek az eredményeképpen egy szép koncert. A templom felszentelésének az évfordulójának alkalmából sok minden más program jött a mai napra – árulta el Gölles Martin zeneszerző, karnagy.

A koncertet követően a gyülekezet történetéről hallhattak előadást a résztvevők, majd agapéval zárták a programot.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.