Kilencedik alkalommal rendezték meg a Cséplő Dániel Emlékkupát
A Kanizsa Arénában tartott versenyen a dunántúli régió kezdő versenytáncosai mérték össze tudásukat.
Az egész hétvége a tánc jegyében telt a város legnagyobb sportcsarnokában, hiszen a szombati, országos bajnokságnak is számító Eraklin Kupa után ezúttal az amatőröké volt a parkett a helyi táncegyesület egykori tagjáról elnevezett emlékversenyen. A sportág egyik sajátossága, hogy a nemek aránya nem kellően elosztott, így a fiatalabb korosztályból többen egyedül voltak kénytelenek bemutatni a produkciójukat.
– Jóval kisebb a fiúk létszáma ebben a sportágban mint a lányoké, tehát mondhatjuk amíg a lányoknál táncol 10 lány, addig a fiúknál jó ha 4-5, de inkább három felé datálódik. Ebből adódóan sok lánynak nincs párja, partnere, és akkor ilyenkor úgymond szólóban táncolnak. Ugyanazokat a figurákat táncolják, mintha párban lennének, csupán szólóban. Ez egy kicsit bevezető abba is, hogy ezáltal nem kell abahagyni a táncot, de idővel csak lesz nekik párjuk és akkor tudnak párban is táncolni – nyilatkozta Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.
Nemcsak gyerekek, hanem olyan felnőttek is bemutatták tánctudásukat, akik rövid ideje csöppentek bele ebbe a világába.
– Ez az első versenyünk, ez a háziverseny, még nem merültünk bele teljesen ebbe a versenyvilágba. Most próbáljuk ki magunkat először – árulta el Mozsolics-Petz Veronika.
Az amatőr versenyek sajátossága, hogy főként azok alkotnak egy párt a parkettan, akik az életben is. Ők egyfajta kikapcsolódásként tekintenek a táncra.
– Lassan négy éve kezdtünk el tánccal foglalkozni, túl sok ismerős házaspár jutott kel oda, hogy kevés szabadidőt töltöttek el egymással. Mi úgy döntöttünk, hogy nem akarunk oda eljutni, kerestünk valami közös hobbit, ami a nejemnek és nekem is megfelel és közösen tudjuk művelni. Ide jutottunk – fogalmazott Mozsolics Ferenc.
A versenyre főként Somogy, Zala, Vas és Baranya megyéből érkeztek versenyzők, hogy bemutassák produkciójukat a zsűrinek.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Ezúttal Zalakaroson is összecsaptak a környék legjobb dartsjátékosai
2023. jún. 6. 17:48Kisgéczi Károly nyerte az első pünkösdi karosi dartsversenyt. A megmérettetést, amire profik és amatőrök is nevezhettek, a nagykanizsai Free Hill Darts Club szervezte.
Vb-főpróbát tartottak a Csó-tón a hajómodellezők
2023. jún. 6. 17:27Az elektromos hajómodellek uralták két napig a Csónakázó tavat. A Canissa Modellező Sport Egyesület versenye a magyar nemzeti bajnokság második futama volt.
Az osztályozó előtt vették át megérdemelt érmeiket a semjénházi labdarúgók
2023. jún. 5. 18:04Harmadik alkalommal lett megyei bajnok a Semjénháza SE. A megérdemelt kupát és az érmeket vasárnap vehették át a csapat tagjai, majd mintegy 600 néző előtt játszott osztályozómérkőzést a gárda a Dunaföldvár ellen.
Nem sikerült a feljutás a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapatának
2023. jún. 5. 17:54Hári Kristófék 39-30-as vereséget szenvedett a Rákosmente KSK-tól a siófoki osztályozómérkőzésen. Csalló Ádám tanítványai így a következő idényben is az NB II-ben szerepelnek.
A tizenötödik köszöntése
2023. jún. 5. 17:06Megtartotta évadzáró összejövetelét a Tuxera Aquaprofit NSK egyesülete, melynél ismét kiváló eredményeknek örülhettek, többek között a tizenötödik alkalommal elhódított sakk csapatbajnoki címüknek a legfelső hazai ligában.
Kupájuk negyvenkettedszer
2023. jún. 4. 21:27A hétvégén vette kezdetét és kilenc napon át tart a 42. Zalakaros Kupa nemzetközi sakkverseny a Karos Korzón, s a versengésre idén tizenhat nemzet képviselője nevezett.
Első félidő: földvári góleső, második játékrész: semjénházai özönvíz
2023. jún. 4. 21:14Ismét megmozdult térségünk futballtársadalma, hiszen sokan voltak kíváncsiak a Zala vármegyei labdarúgó bajnokság első helyezettjének, a Semjénháza SE-nek az FC Dunaföldvár elleni osztályozós párharcára, legalábbis annak első felvonására.