Percről percre a közgyűlésről és a közmeghallgatásról

facebook megosztás

14:00 - Közmeghallgatás

Legutóbb hárman szólaltak fel. Link: https://kanizsaujsag.hu/hir/202110/kozmeghallgatas-harman-is-felszolaltak

Balogh László elmondta, a demokrácia jegyében mindenkire figyelni fognak. Előzetesen egy jelentkező volt, Ferincz Jenő. Elmondta, ami a közgyűlésben történt, az őt elborzasztatja. Kifejtette, ő eddig is baloldali volt, most is az, éppen ezért szerinte kritikán aluli az, amit a Fidesz-frakció és Balogh László művel. Szerinte a választásokon az ellenzékre ráindítottak egy kamujelöltet, s csak azért lett Balogh László polgármester, mert korábban a Fidesz megerőszakolta a választási törvényt. 2014-ben, ha számszakilag összeadjuk a szavazatokat, akkor az ellenzék kapott több szavazatot, de a törvény manipulatív. Most is csak az ellenszél miatt nem lett nagyobb többsége az ÉVE-frakciónak. Nemtelennek látja azt, hogy a helyi Fidesz sokszor a kormányt hívja segítségül, ha nem tudja átvinni az akaratát. Amit a helyi Fidesz oldal sérelmez, azt nagyüzemi módon elkövetik a Parlamentben, hiszen ott képesek megbüntetni az ellenzék egyes tagjait, ha kisebbségből akarják érvényesíteni az akaratukat. A kettős mércét abba kellene hagyni. Jól jellemzi ezt szerinte az 588 milliós vita is. Hiszen, amit az ÉVE összeállított, az a lista jó volt, de a Fidesz-frakciónak nem tetszett, hogy nem az a lista van elfogadva, amit ők, kisebbségből összeállítottak. Arra is felhívja Balogh László figyelmét, hogy jogszabályt a pandémia alatt sem hozhatott volna, mégis megtette. Így nem volt joga ahhoz sem, hogy maga mellé ültesse szatellitemberét. Balogh László kikerülte a döntést, s ezt tette a sportcsarnok ügyében is. Ezek a szerződések így nem jogszerűek, Ferincz szerint a sportcsarnok megépülése sem jogszerű. Megjegyzi, ha egy magánszemély ennyi törvénytelenséget követ el, akkor azt a házat lebontják. A bontási költséget pedig Ferincz a helyi Fidesszel és Balogh Lászlóval fizettetné meg. 

Balogh László figyelmeztette Ferincz Jenőt, a kétszer 5 perce már lejárt, még 1 percet kap, hogy befejezze a gondolatmenetét.

Ferincz Jenő szerint ez csak a közgyűlés tagjaira vonatkozik, rá nem. De elfogadja Balogh László kérését, és lezárja a felszólalását.

Balogh László elmondta, ha volt konkrétum, akkor arra írásban válaszol.

Ferincz Jenő szerint ez nem korrekt, mert ő nyilvánosan szólt, a válasznak is nyilvánosnak kellene lennie.

Lett még egy megszólaló, Bakonyi Sándorné.

Zalakomárból jött, sajnálja, hogy Nagy József meghalt, mert ő támogatta a zalakomári romákat. Szükségük van a DRVE irodára, mert ott tudtak étkezni, és szükségük volt a támogatásra. Elmondta azt is, hogy sokukkal most senki nem foglalkozik.

Balogh László reagált: ismeri az ügyet, folyamatban van a megoldás.

Károlyi Attila azt kérdezi, miért kell a szegényeknek bejönni? Bakonyi Sándorné elmondta, hogy Nagy József idején kivitték, most be kell jönnie.

Fodor Csaba kért még szót. A polgármesternek tisztességes válaszokat kell adnia, nem hazudnia vagy féligazságokat mondania. Fodor szerint, amit a hölgy elmondott, az mind biztos így van, de amit felsorolt, az mind jogszerűtlen.

Bakonyi Sándorné szerint mindenkinek maga felé nyúlik a keze, nem a szegények felé.

Schauta Marcell elmondta: pontosan azt látják, amit elmondtak a népkonyha problémái kapcsán. Kanizsaiak vehetik igénybe, és helyben fogyasztással. Zalakomáriaknak és kiszállítva az mind jogszerűtlen. Így ki kell mondani, hogy amit a hölgy feltárt, az súlyos jogsértés.

Ezzel a közmeghallgatás lezárult.

11:18 - Polgármesteri tájékoztató - levél Orbán Viktornak

Berta Krisztián egy pont kapcsán szólalt fel. A polgármester nem ad rendszeresen tájékoztatást a beruházások, politikai egyeztetések kapcsán. Kijelöl egy delegációt a tárgyalásokra: Balogh László, Horváth Jácint és Fodor Csaba alkotja. Nem gyámság alá akarják helyezni a polgármestert Berta szerint, de ilyen fontos ügyben szükséges, hogy többen is tárgyaljanak. 

Balogh László köszöni a bővebb törődést, de nem kér belőle, kellő kritikával szemléli ezt a lépést.

Schauta Marcell is hozott egy kiegészítést, egy végrehajtási határidőt hosszabbítana meg.

Bizzer András reagált Berta Krisztián felvetésére: ha egy minisztérium meghívja a polgármestert, s Nagykanizsa egy bizottságot küld, akkor könnyen lehet, hogy Kanizsa képviseletét nem fogadják a minisztériumokban. Mondhatják azt, hogy miért jön ide egy egész bizottság? Azt javasolja, ne korlátozzák a polgármester tárgyalási jogát.

Horváth Jácint reflektált: ha ezért nem fogadja egy minisztérium Nagykanizsát, az a minisztériumot fogja minősíteni. Az óriási arcon rúgása lenne a demokráciának. Majd a háború elítéléséről, a szankciók sikeréről szólt, hiszen egy országos politikai ügy is szerepel a polgármesteri tájékoztatóban. Megjegyezte, hogy Magyarország az egyetlen állam, amely nem tudott megegyezni a helyreállítási alapról. Így nem az Európai Bizottságnak kell levelet írni. Módosítása értelmében Bizzer András fizetése a polgármesterének 70 százaléka lesz, azaz 910 ezer forint bruttó. Felkéri a kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, hogy a forrásokat az önkormányzatok fel tudják használni. Fodor Csaba annyival kiegészítette Balogh Lászlót, hogy ezt a levelet személyesen Orbán Viktornak írja meg, azonnali határidővel.  A jövő heti közgyűlés kapcsán elmondta, zárt ülésen tárgyalják a bagolai lerakó kérdését, jöjjön vissza az Aréna ügye, s lesz még egy projektekkel kapcsolatos pont. Bizzer Andrásnak megjegyezte: ha az ÉVE vezeti a várost, akkor nekik is ott a helyük a tárgyalásokon, ha pedig a polgármester vezeti, akkor ne jöjjön elő Bizzer András a szokásos retorikájával.

Balogh László szerint ez azért nehezen kivitelezhető az ÉVE elgondolása alapján, mivel vannak már tárgyalási sorozatok, amik elkezdődtek úgy, hogy csak őt hívják, polgármesterként. Az ominózus levél kapcsán elmondta, azt Szita Károly fogalmazta és már el is küldte.

Szabó Szilárd nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen. Az új határozati javaslatot el kellett volna egy mondattal intézni. Szerinte Fodor Csaba elvégeztette Berta Krisztiánnal a piszkos munkát, de ez van, meg kell dolgozni a jó gázsiért. A Szita-levélben ő nem talál semmi kivetnivalót, s ő sem lenne Von der Leyen asszony helyében, hiszen nyakig veszi körül a korrupció. Nem értette azt sem, hogy miért kell idehozni az orosz-ukrán háborút. Így visszautasítja Berta Krisztián nyilatkozatát, amit tett az '56-os megemlékezés kapcsán.

Fodor Csaba megkérte Szabó Szilárdot, foglalkozzon a saját frakciójával. Tudja, hogy Szabó Szilárdnak ez furcsa, de az ÉVE-frakciónál az embereknek vannak saját gondolatai. Ha nem érti meg, amit az ÉVE mond, attól még ne várja el, hogy mindent elmagyarázzanak neki. Berta Krisztiánnak pedig teljesen igaza volt, sőt, még finoman is fogalmazott. Hiszen a Fidesz miniszterelnöke kifejezetten jó kapcsolatot ápol Putyinnal, ezek mellett mégis azt mondják, hogy a béke pártján állnak. Nem az ÉVE hozta ide az ukrán háború témáját, a polgármester terjesztette be. Ha a nemzetközi közösség nem ítéli el az agresszort, akkor ki tegye meg? Így a Fidesz szerint ez az egész jól van úgy, ahogy most zajlik? A békét nem tudja az ÉVE megtenni, de forszírozni lehet.

Balogh László többszörösen aláhúzza, hogy a háború egyetlen ellenszere a béke.

Károlyi Attila sem hagyja szó nélkül Szabó Szilárd felszólalását. Szerinte lehet nevetgélni az ÉVE véleményén, miszerint hárman menjenek tárgyalni. De a polgármester felmegy, nem is ért a témához, majd bólint valamire, amiről a közgyűlést nem tájékoztatja, majd így a közgyűlés le is szavazza. Ha egy minisztérium osztályvezetője nem tudja, hogy mi az ábra Kanizsán, akkor a polgármester majd elmagyarázza neki.

Ez egy valódi, de lehetetlen kétfejűsas-állapot Balogh László szerint.

A Von der Leyen-ügy kapcsán Horváth Jácint megjegyezte, ő egy konzervatív jelölt volt, az origo is úgy írt, hogy a jobboldal szavazta meg, Orbán Viktor is méltatta. Horváth megjegyezte volt jobb jelöltjük, de nem kellett.

Szavazás, Berta Krisztián javaslatáról: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás - elfogadta a közgyűlés.

Schauta Marcell javaslata: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás - elfogadta a közgyűlés.

Horváth Jácint javaslata, levél Orbán Viktornak: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás - elfogadta a közgyűlés.

Horváth Jácint javaslata Bizzer András fizetéséről: 8 igen 6 nem 1 tartózkodás - Bizzer András tartózkodott.

A jövő heti közgyűlésről: 8 igen 1 nem 6 tartózkodás - lesz közgyűlés, Szabó Szilárd nyomott nemet.

Schauta Marcell napirenden kívül szólalt fel: a decemberi ülésre készüljön beszámoló a közművelődési szerződésekről és az ingatlanhasználatról, utóbbi kapcsán a lényeg, hogy melyik egyesületek kapnak ingatlant a Vg Zrt-től. Ezt szerinte az is indokolja, hogy előfordulhat, a rezsiköltség miatt lesz olyan szervezet, amely nem szeretne tovább az ingatlanban maradni. Azt is tudni akarja, hogy mely civil szervezetek kaptak támogatást, és mire használták fel. Ezt az átvilágítást szerinte az indokolja, hogy szabályosan lássák a támogatásokat. Utóbbit az elmúlt 5 évből kéri a képviselő.  Szavazás erről: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás.

A közgyűlésnek vége, folytatás jövő szerdán. A közmeghallgatás 14 órakor kezdődik.

 

11:09 - Új temetési helyek kialakítása

Ez az utolsó napirend a polgármesteri tájékoztató és közmeghallgatás előtt. 11 milliós forrás kell a kialakításhoz, ez a 2023-as költségvetés terhére lenne elfogadva.

Balogh László megjegyezte, ha ő ilyen hosszan olvas fel - mintegy 9 perc - azt ritkán hagyják szó nélkül. Az előterjesztés azonban meggondolandó.

8 igen 0 nem 7 tartózkodással elfogadta a közgyűlés.

11:05 - Médiaház helyiséghasználata

A Sugár utca 8-ban székhelyünk jelenleg két emeleten oszlik meg. Bodó László felvette a kapcsolatot a Honvédséggel, hiszen egy katonai lakás van az első emeleti helyiség mellett. A lakás felhasználásával megoldódna a Médiaház problémája. A Honvédség tájékoztatta Bodó Lászlót, hogy kell egy közgyűlési döntés arról, hogy az ingatlant elcseréljék.

Szavazás: 8 igen 7 nem 0 tartózkodás. Elfogadta a közgyűlés.

11:00 - Menstruációs többletszabadság

Károlyi Attila előterjesztése. Emlékeztetett: Nagykanizsa korábban is élen járt az egészségmegőrzésben. A menstruációs többletszabadságot két budapesti, belvárosi kerület már megszavazta. A gazdasági társaságok részesülhetnek ebben, havonta 1 napot vehetnek igénybe a menstruációs időszak alatt.

Szavazás: 8 igen 0 nem 7 tartózkodás - elfogadta a közgyűlés.

10:57 - Magyar utca és a 74-es főút összekötése

Balogh László elmondta, a tervezés is óriási összegbe kerül, erre jelenleg nincs forrása az önkormányzatnak.

Károlyi Attila szerint ezt a labdát nem lehet tovább már görgetni, ha tetszik, ha nem, meg kell oldani.

Szabó Szilárd is úgy látja, a probléma valós. Viszont a 80 milliós tervezési költséget látva, ez nem fog beleférni a jövő évi költségvetésbe. S ha lenne 80 millió, akkor kezdésként inkább az utcák felújítása és a közvilágítás vizsgálata lenne prioritás.

Szavazás: 15 igen

10:51 - Maort-telep és a napelemek, tárolók, növényzet

A helyi védettség levétele, vizsgálata már korábban is téma volt. Balogh László elmondta, a mostani rezsihelyzet ezt még inkább indokolttá tette. Radics Bálint szólalt fel. A lakossági fórum nagyon sikeres volt. A helyi védelmet továbbra is megtartanák a lakók, de például jelenleg egy veszélyes fa kivágásának engedélyeztetése is rengeteg időbe kerülne, így a növényzet kérdésrét Radics Bálint szerint egységesen kellene kezelni, s minden évben felülvizsgálni. De a parkolás sem megoldott, szabályozni kell, továbbá a kisállatok tartását is. Kell egy jövőkép most is Radics Bálint, ahogy volt az évtizedekkel ezelőtt. Ki kell dolgozni egy fejlesztési koncepciót, a helyi védettséget megtartva. 

Szavazás: 15 igen.

10:46 - Rehab

A hitelfelvétel lehetőségéről döntöttek a frakciók. Egy kisebb összeszólalkozást hozott a napirend Horváth Jácint és Balogh László között. A polgármester megjegyezte, vannak egyenlőbbek. Ezt vette zokon Horváth. Végül az ÉVE 8 igenjével elfogadták.

09:53 - Támogatás az Arénának - egy hét múlva lehet döntés

Balogh László jelezte, most 30 millióról van szó, de az ez összeg még a korábbiakkal együtt is kevesebb, mint amit az ÉVE a megnyitás előtt emlegetett. Szerinte mindenki büszke az Arénára, tegnap is egy kiváló rendezvény volt ott. Erről egyébként beszámoltunk: https://kanizsaujsag.hu/hir/202210/csaknem-700-an-vettek-reszt-a-szakmai-palyavalasztasi-napon Fitos István, az Aréna vezetőjének sajtótájékoztatójára azonban nem kaptunk meghívót, a megjelent cikkek szerint itt több okot is felsorolt, hogy miért kell támogatni az Arénát. Az ügyvezető becsületére legyen mondva, a Kanizsa Médiaháznak már jóval korábban nyilatkozott a kialakult helyzetről. Link: https://kanizsaujsag.hu/hir/202209/az-arena-helyzetet-is-neheziti-a-sberbank-csod-az-ugyvezeto-azonban-bizakodo-m-bgy

Horváth Jácint szerint fontos leszögezni, ezt az ügyvezető is mindig megteszi, az Aréna nem szervez programokat, azzal egy külön cég van megbízva. A 30 millióval kapcsolatban pedig elmondta, kb ez az összes pénze a városnak. Ha ezt odaadják, s az uszodát nem támogatják, akkor előfordulhat, hogy januárban be kell zárni az intézményt, amire egyébként a Fidesz-frakció már tett utalást még szeptemberben. Horváth szerint a 14+1 millió forintot kell elfogadni, és a folyószámlahitel felvételét az Arénának. Az össz 100 milliót pedig így is többen sokallják, hiszen lehetett volna az egyesületeknek adni, de ha már itt van egy csarnok, akkor ezt fent kell tartani.

Fodor Csaba is erre csatlakozott rá. Mindenki örül az Arénának, egészen addig, amíg nem tőlük veszik el a pénzt az Aréna miatt. Az Aréna bevételei jelenleg a fizetéseket állják, a többit az önkormányzatnak kell hozzátenni. Fodor szerint a pandémia utolsó napján - élve a teljhatalmával - a margóra: köszönjük, hogy a helyi fideszes mémoldal, nyilván keresztényi és felebaráti szeretetből jelezte, hogy legutóbb kimaradt az l-betű, jelzem, ismerem a kifejezés írásmódját :) - létrehozott egy rendezvényszervező céget is, amiről Balogh László azóta is hallgat, semmilyen beszámolót nem láttak a képviselők a cég működéséről, eredményeiről.

Balogh László szerint fog kapni Fodor tájékoztatást, s úgy látja, a vita abban van, hogy az ÉVE csak részletekben csöpögtetné azt a forrást, amire az Arénának szüksége van.

Bizzer András alpolgármester arra világított rá, hogy az Aréna még sosem kapta meg azt a teljes támogatást, amit éves szinten kért. A jó vezetésnek köszönhetően azonban így is sikeres a létesítmény. Úgy tűnik, 120 millióból tud működni az Aréna. Bizzer szerint az Aréna és az Uszoda segítése azért lett nehéz helyzet, mert az ÉVE több rossz döntést hozott a költségvetés összeállításakor. Az egyesületek pedig örülnek az Arénának. A rendezvényszervező cég kapcsán pedig elmondta: a pandémia alatt hozta ezt a lépést a polgármester, de ha nem működött, akkor a pandémia elmúltával az ÉVE hozhatott volna olyan lépéseket, hogy megszünteti a céget.

Fodor Csaba mikrofonon kívül mondta oda: Hülye...ne hozzon szégyent a polgármesterre.

Schauta Marcell ismét érdeklődik a projektzáró Wellhello koncert iránt. 

Balogh László szerint nem a hivatal hibájából húzódik, azt reméli december 17-én lesz a koncert, de még néhány dolgot végig kell járni.

Horváth Jácint elmondta, Bizzer András kényszerítette újra szóhoz. A polgármesternek kellett volna jó beterjesztést tenni, hiszen az ÉVE pontosan azokat a számokat fogadta el az Aréna kapcsán, amit a polgármester behozott. Így visszadobta a labdát: tessék jó költségvetést összeállítani. Arra is utalt a frakcióvezető-helyettes, hogy burkoltan lényegesen több forrás ment a csarnokba, hiszen több egyesület kért támogatást arra, hogy az önkormányzattól kapott pénzből fizesse az Aréna bérleti díját.

Fodor Csaba újra felszólalt. Amit Horváth Jácint mondott, az így van, tehát az összes pénzzel együtt 150 milliót kapott az Aréna. S azt még mindig nem tudják, mi szükség volt a másik cégre. Kéri az alpolgármestert, ne hozzon szégyent ilyen felszólalásokkal a városra. Ez csak arra jó, hogy felbosszantsa a másik oldalt, így lehet Fodor Csaba inkább olyan előterjesztést hoz, hogy 5 millióval támogatják az Arénát, és inkább minden hónapban újratárgyalják a kérdést. Ha mind a 30 milliót odaadják, a kassza üres lesz. Nem érti, miért lenne az felelőtlenség, hogy 15 milliót a számlán hagyják, hiszen a Sberbankról közvetlen információjuk még mindig nincs. Amire korábban Károlyi Attila is utalt, Fodor szerint az nem megy, hogy itt együtt kellene működni, de az online térben pedig folyamatosan az ÉVE-frakcióba rúg a polgármester. Fodor most is felajánlotta, működjenek együtt, és a siker akkor mindenkié, a városé lesz. De az nem megy, ha valami fejlesztést hozna az ÉVE, akkor azt a másik oldal gátolja. Pedig a siker mindenkié lenne. Így vannak a sportcsarnokkal is. Tudják, "mocskos sok" pénzbe kerül, de működtetni kell. Majd azzal zárta, inkább kimegy, mielőtt Bizzer András ismét felszólal.

Balogh László szerint ez a viselkedés nem méltó a közgyűléshez. A piedesztálról szólás az, amire Balogh László többször rávilágít. A számokkal kapcsolatban szerinte csúsztat az ÉVE, hiszen mindent egybevéve 112 millió forint lehet az Aréna, ami más multifunkcionális létesítményeknél lényegesen alacsonyabb. 

Bizzer András elmondta - Fodor Csaba nem ment ki - ő nem ócsárol, de sokszor szakmailag és politikailag is rávilágít arra, ha az ÉVE hibázott, hiszen ez a dolga. Az pedig Fodor Csaba szokása, hogy ilyen esetekben rendre személyében támadja az alpolgármestert. Emlékeztetett a 8:7-es arányra, így ami elromlott a városban, az szerinte mind az ÉVE hibája, hiszen ők vannak döntési jogkörben.

Balogh László hozzátette: a pandémia alatt pedig csak szükséges, arányos és jogszerű döntéseket hozott a polgármester. Ezt nagy felhördülés fogadta a teremben.

Schauta Marcell szerint például az azóta is elmaradt Wellhello koncert árát is hozzátesszük, hiszen az is a projekt része volt, akkor az Aréna költsége jobban közelít ahhoz, amit az ÉVE vázolt. S ha arra gondolnak, hogy a rendezvényeket, a színvonalas rendezvényeket a város kívánja rendezni, akkor 10 milliókat kell majd kivenni a város zsebéből. Érdeklődött a kompenzációs tárgyalásokról is az önkormányzati képviselő.

Balogh László elmondta, több tárgyalása is lesz, de konkrét számok még nem érkeztek. De, amint záródik a tárgyalási sorozat, a közgyűlést tájékoztatni fogja.

Fodor Csaba szerint a törvény valóban azt írta elő, hogy szükséges és arányos lépéseket hozhat a pandémia alatt a polgármester. De akkor mi szükség volt pénteken létrehozni ezt a rendezvényszervező céget, amikor hétfőn véget ért a pandémia? Fodor érdeklődik, hogy történt valami a hétvégén? De más kifogásolható lépése is volt Balogh Lászlónak, ilyennek gondolja Fodor az akkor kialakuló református óvodának adott pénzt, holott számos másik óvodára is ráfért volna a felújítás. A cégre visszatérve pedig: megalapította Balogh László, majd a cég nem csinált semmit. Megszüntetni pedig nem egyszerű, hiszen nem a város a többségi tulajdonos. S azt gondolták, hogy a személyes tárgyalások miatt Balogh László rendelkezik megfelelő információkkal, de úgy látszik ez nincs így. A költség pedig igenis közel lesz a 150 millióhoz. Lehet, hogy energia hatékony az Aréna, de így is sok pénzbe kerül.

Gondi Zoltán úgy tudja, 17-18 millió forintos bevételt tervezett az Aréna. Sikerült minden egyesületnél elérni, hogy mérkőzéseik egy részét vigyék be az Arénába. Ez durván 14-15 millió forintot bevételt jelentett, amit az önkormányzat finanszírozott, hiszen ezt kérték az egyesületek. Fitos István arról tájékoztatta a frakciót, hogy minden sportolásra szánt rész ki van adva, s a játéktér is. Ez az eredmény pedig nekik köszönhető.

Balogh László visszakérdezett: ki az a mi?

Gondi Zoltán válaszolt: az önkormányzat.

Balogh László nyugtázta, majd elmondta, akkor minden sikernek örülni kell.

Szabó Szilárd szerint az a normalitás, hogy a sportegyesületek becsatlakoznak az Arénába, az természetes. S ebbe az irányba kell folytatni ezt a tevékenységet. Szerinte ezzel mindenki jól jár. Sajnálja, hogy Fodor Csaba éppen most ment ki, hiszen 3 évet kellett várni arra, hogy egy ÉVE-képviselő elmondja: együtt kell vezetni a várost. A Kanizsa Aréna kapcsán pedig figyeli a működést, s büszkén mondhatja, hogy azokat a kereteket sem lépte túl az Aréna, ami a költségvetésben jóvá lett hagyva. Ez pedig a felelős és takarékos gazdálkodásra utal. A rendezvények kapcsán pedig csak pozitív visszajelzéseket hall.

Horváth Jácint nem tudja, hol volt Szabó Szilárd az első fél évben. A sok felszólalás után pedig azt hitte, hogy a végén még azt is kihozzák, nyereséges az Aréna. A legnagyobb problémájuk az volt, hogy semmilyen számot nem kaptak. Sem a BMSK-tól, sem a kivitelezőtől, sem a korábbi Városfejlesztőtől. Lehet azt mondani, hogy az egyesületek részéről ez a normális hozzáállás, de például a kézilabdázóknak van saját csarnoka. Azt mondták, bemennek az Arénába, de akkor ahhoz kérnék újabb támogatást. Nincs ezzel probléma, csak ne mondják azt, hogy ez alapvetően így van, hiszen a városvezetés kérte. Hogy mi lesz jövőre az kérdéses, hiszen Horváth szerint, ha a kormány nem adja vissza az elvonására ítélt forrásokat, akkor lehet, hogy csak az energiára lesz pénze a városnak.

Balogh László egy mondattal summázott: önmagunk fényezése és a másik sárba tiprása.

Szavazás: 7 igen 0 nem 7 tartózkodással - a közgyűlés elutasította. Fodor Csaba nem szavazott. Balogh László szólt neki, gondolja ezt meg.

Szavazás a 30 milliós támogatásról: 7 igen 4 nem 4 tartózkodás - elutasítva

A jelenlegi helyzet szerint nem kap egy forintot sem az Aréna.

Fodor Csaba felszólal: november 2-án újabb közgyűlést tartanak, írja fel mindenki. Néhány pont lesz csak, itt lesz a megemlékezés ideje, mindenki végig tudja gondolni, támogassák-e az Arénát.

09:52 - Vita nélkül haladunk

Az első öt napirend nem hozott vitát, jön az Aréna. Az ÉVE képviselői laptopjain egyébként ott van a tanári demonstrációk jelképe.

09:10 - Interpellációk

Berta Krisztián kezdett. Az első felvetése a Múzeum térről szólt. Az ottani lakók jelezték, hogy az udvari padok áldatlan állapotok vannak, és nem csak nyáron, de még mindig folyamatosan dorbézolnak ott a fiatalok. A helyiek azt kérik, vigyék a város más pontjára ezeket a padokat. A másik felvetése az önkormányzati képviselőnek október 6-hoz kapcsolódott. Szerinte fontos lenne, hogy ezt ne ünnepségként, hanem gyásznapként kezelje a jövőben Nagykanizsa

Gábris Jácint folytatta. Az Űrhajós utca játszóterét ellepik a hajléktalanok és sok esetben provokálják a családokat. De ezek mellett az is gyakran előfordul, hogy a nemi életüket is ott élük, a lakók szeme láttára. A képviselő szerint az ottani dísznövénysort fel kell nyírni. A másik felvetése a spórolás jegyében született. A Raktárház úton szerinte elég lenne, ha nem minden lámpatest világítana.

Fodor Csabát a Dózsa György utcai lakók keresték meg, hogy valamelyest csökkentsék az ottani forgalmat, s a gépjárművek sebességét is csökkenteni kéne. Táblát Bodó László ötletére már kiraktak, de ez nem hozta meg a kellő eredményt. Fodor azt kéri, a Via vizsgálja meg, miként lehetne itt csökkenteni a sebességet. A napokban egy gyermekbaleset majdnem megtörtént az érintett szakaszon.

Károlyi Attila két felvetést hozott. Az első a Vásárcsarnok megközelítése az ottani élelmiszerbolttól nem megfelelő módon történik, az emberek sáros szakaszon járnak át. Ez Károlyi Attila szerint méltatlan, s egyszer már kérte a polgármester segítségét. A másik pontban a polgármester önmérsékletét kéri a Facebookon. Az ÉVE-frakció ki fogja gyűjteni a 2019-től született összes posztot. Szerinte a legtöbb méltatlan egy polgármesterhez. Megjegyezte Károlyi, hogy az ÉVE nem baloldali-liberális tömörülés, ezt a kifejezést Orbán Viktor használja, kéri Balogh Lászlót, ő ne tegye. A bevezetőben említett október 23-ai, polgármesteri bejegyzésre is kitért Károlyi Attila. Szerinte felháborítóak a polgármester sorai. Károlyi szerint ennek nem lesz jó vége, hiszen a polgármesternek jogszabályi kötelezettségei vannak. Nem lehet a közgyűlésen játszani a jótékony atyát, a Facebookon meg gyűlölködni. Károlyi ott volt a kanizsai szobordöntésnél, így személyében is nagyon sérti Balogh László posztja.

Balogh László röviden reflektált: az ő hozzáállása az, hogy a közgyűlésen maximális úriember marad, de a Facebookon politikai pamfleteket megengedhet magának. A Vásárcsarnok ügyében pedig ő is lépett már a Via felé, de együtt erősebbek lehetnek. 

Szabó Szilárd három felvetést hozott. Az első a közműjavítások utáni gödrök elhagyása. Ezek megsüllyednek, tömörödnek, az autósok pedig kénytelenek kerülgetni őket. Az a tapasztalata, hogy nem kellő gyakorisággal ellenőrzik a javítást végző cégek. Korábban is felvetette ezt már, utána némi javulást érzékelt e témában, de néhány hét után ismét előjöttek a régi állapotok. A Magyar utca kereszteződésében hetekig volt egy munkagödör, nagyon csodálkozik azon a frakcióvezető, hogy nem történt ott baleset. A következő felvetését már 2019-ben és 2020-ban is megfogalmazta. Sánc városrészben a Kaposvári úton nincs felfestett gyalogátkelőhely. Azt kéri, induljon el egy felmérés és egyeztetés a kijelölésre. Ő azt javasolja, hogy az orvosi rendelő, s az óvoda közelében kellene telepíteni a gyalogátkelőt. A harmadik probléma a Pásztor utcából jött. Itt tavaly elkezdődött egy pozitív folyamat az utat tekintve, így érezhetően csökkent a porterhelés. Azt kéri Szabó, hogy a munka folytatódjon. 

Bodó László is felszólalt. 2022. szept. 7-ei közgyűlésen tolmácsolta az Erkel utcai lakók kérését. Kérték, hogy Cseresnyés Péter és Balogh László látogassa meg őket, de erre nem adtak választ. Szintén felvetette már a képviselő, hogy miként áll az önkormányzat és a KonTuRplusz egyesület közötti per, hiszen nagyon jól jönne az az 5 millió forint. Azt is kérdezi, hogy azóta kapott e ez az egyesület a kabinettől bármilyen megbízást. Megemlítette Bodó László azt is, hogy a Platán soron és az Attila utcában megtartották a helyszíni bejárást. S mindkét helyszínen találtak olyan helyeket, amelyek alkalmasak lennének parkolónak. De az ottani felvetéseire nem kapott még írásban választ. S az Attila utca 10. szám alatti lakosok jelezték, hogy a kukásautó csak úgy tud elmenni, hogy a betonos járdarészre is felhajt.

Dénes Sándor kapott szót. A polgármester elmondta: a Corvin utca lakói keresték meg, az egyik probléma itt is a parkolás. Ő is szakmai bejárást javasol. A '60-es években épültek a négyszintes házak, s sok fát ültettek közel a házakhoz, ezeket így ősszel le lehetne vágni az ágaikat. A harmadik felvetés az adott terültre a csapadékvíz-elvezetés. Utóbbiról is dönthet a szakmai bejárás.

Tóth Nándor rövid felvetéseket hozott. A Principális-csatornában elszaporodtak a hódok, ami annyiban jó, hogy a víz minősége ezek szerint kiváló. De a Pivári utca keleti oldalán élőknek ez problémát jelent, hiszen várakat építenek, amik belvízproblémákat eredményezhetnek. Van jogszabályi lehetőség a kitelepítésükre, az önkormányzat kezdeményezői szerepet vállalhat ebben. A csatorna aknafedeleinek tisztítása valamit segített, de Tóth hangsúlyozza: a jövő évi költségvetésben szerepeltetni kell az út javítását. Ő is helyszíni bejárást kér. Több kiskanizsai lakó is megkereste, hogy a Szent Flórián téri volt óvoda épületét eladták. Azt kérdezi Tóth Fodortól, hogy ez igaz-e, s ha publikus, ki volt a vevő és mennyiért vette meg. Hozott még a Király 53-nál lakók problémájáról is egy felvetést. Itt is parkolási nehézségek vannak, a helyiek szerint idegenek állnak meg ott, s hosszabb ideig állnak ott.

Radics Bálint egy javaslatot fogalmaz meg. Hamarosan átadják a kibővített részt az Ipari Parkban. 2,8 milliárd forint volt. Elkészült a feltáró út is. A mostani időkben szerinte, amikor szinte mindig arról kell dönteni, hogy mit zárunk be, akkor muszáj, hogy minél több új vállalkozót vonjanak be. Így a javaslata az, hogy közösen, egy befektetésösztönzést indítson el a hivatal és a Városfejlesztő.

Gondi Zoltán Tóth Nándor minden egyes felvetésével egyetért. De azzal kiegészíti, hogy a Principális-csatornánál ismét előjött a növényzet, ez pedig problémákat okozhat. Ezért azt javasolja, hogy a kiskanizsai kotrási szakaszt a szorgalmi hídig hosszabbítsák meg. 

09:05 - Kezdünk, késünk

Az ülés rajtja előtt Balogh László egyeztetett hosszan az ÉVE-frakcióval. Könnyen lehet, hogy az Aréna támogatásának mértékéről volt szó, ez a hatodik napirend lesz ma. Minden képviselő itt van a Vasemberházban. Két pontot visszavont Balogh László polgármester. A meghívóban nem szereplőket pedig felvette.

Előszó gyanánt:

Szeptemberben nagyüzem volt a Vasemberházban, hiszen háromszor is tanácskoztak a frakciók. Dönteni kellett a Vízmű át nem adásáról és a városi költségvetés 622 millió forintos hiányának kezeléséről. Utóbbi aztán azt eredményezte, hogy öt nap szünet után október elején újra találkoztak a felek.

Október 7-én még Balogh László odaszúrt az ÉVE-frakciónak a közösségi oldalán a Még mindig a „perc-emberkék dáridója tart…” című értekezésével, melyben egyebek mellett kifejtette: „a Médiaházra jelen formájában nincs létszükség ebben a válságos helyzetben, és a Városfejlesztő Kft. szerepét a korábbi működésnek megfelelően egy önálló hivatali csoport is átveheti, a munkaerő megtartásával. Emellett az önkormányzati vállalkozások és cégek egy részénél megvalósítható az összevonás, míg másoknál a bevételnövelés és a takarékosság. Ezzel az elvvel és az intézményeink nyitva tartásának korlátozásával, nem pedig bezárásával ez a hatalmas hiány kezelhető. Lenne. De a javaslataimmal szemben az ÉVE részéről – élve jogaikkal – csak kritika, kommentár és cinizmus érkezett, és lebecsmérlő személyeskedés, azután az elvetés. De felelősségteljes döntés nem.”

Erre még jött online viszontválasz az ÉVE oldaláról: „Mindezt persze úgy, hogy a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásán nem szeretett volna változtatni sem a polgármester, sem a FIDESZ frakció, ennek ellenére egy "önálló hivatali csoportot" akartak létrehozni. Na és ezt mégis akkor hogyan? "Polgármesterként két soron kívüli közgyűléssel ezelőtt a javaslataimat megtettem, és az intézmények bezárásának elve helyett részben a városi, önkormányzati cégek összevonásának, részben takarékos üzemmódjának elvét választottam." No igen, a nagy ötlet az volt, hogy a Kanizsai Kulturális Központ, ami köztudottan intézmény, költözzön be a Kanizsa Arénába, és adjunk 30 milliót Ft-ot a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak. Értik ugye? Nem csoda, senki nem érti…”

Aztán „Körötte csend amerre ment, És néma tartomány”. Egészen október 24-ig, amikor Balogh László válaszolt Berta Krisztián a Kanizsa Médiaháznak adott interjújára. Berta kifejtette: nem kívánnak kormánypárti szereplőkkel együtt mutatkozni október 23-án, hiszen többségük hallgatólagosan támogatja Oroszország jelenlegi offenzíváját. A polgármesteri bejegyzés erre így reagált: „ezen érvekre hivatkozva a baloldali-liberális ÉVE-frakció tagjai nem vettek részt a közös városi ünnep koszorúzásán, ahol megemlékezett és tisztelgett ’56 civil és katonai hősei előtt többek között a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Nagykanizsai Szervezete ’56-os Tagozata, a HONSZ Nagykanizsai Hadigondozottak Szervezete, a hagyományőrző egyesületek, a kadétok, a Nagykanizsai Honvéd Egyesület, a civil szervezetek, a rendészeti szervek, az oktatási-nevelési intézmények tagjai, képviselői. Berta Krisztián és a baloldal városunk közgyűlésének többségét adó képviselői nem vállaltak közösséget velük, mert szerintük ’56 szellemiségéhez e közösségek és tagjaik méltatlanok…”

Itt tartunk most. A mai ülés lehetne akár egészen gördülékeny, hiszen az Aréna és a Rehab napirendjét leszámítva túl sok vitás téma nincs. De, mint azt 2019 októbere óta megtapasztaltuk, a kanizsai közgyűlésen szinte bármi megtörténhet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.