A papírforma alapján
A találkozón ugyan a vártnál kevésbé éles különbség mutatkozott a két együttes között, de a játékban sokkal határozottabb Mohács nyert a Tungsram SE Nagykanizsa ellen a női kézilabda NB II Dél-nyugati csoportjában.
Mohácsi TE 1888 (1.) – Tungsram SE Nagykanizsa (10.) 35-27 (18-14)
NB II Dél-nyugati csoport női kézilabda-mérkőzés, 7. forduló. Mohács, 250 néző. Vezette: Serfőző K., Serfőző R.
Tungsram: Dudora – Kovács B. 2, Szmerk, Szmodics D. 2, Krenner 9, Andor 9, Szmodics V. 3. Csere: Tóth V. (kapus), Csivre V. 2, Ács, Kovács D. Edző: Baranyai Zsolt.
A tabella élbolyához tartozó Mohácshoz látogatott a kanizsai női kézilabda együttese és a baranyai helyszínen egy pörgős felvezetést követően az első találatra a 3. percig kellett várni, azt pedig a vendéglátók szerezték. A Tungsram azonban a mohácsiak nyomában tudott maradni, talán 10-6-nál tűnt fel annak lehetősége, hogy az MTE 1888 végleg el tud lépni. Szmodics Veronikáék azonban nem hagyták annyiban, Andor Nina, illetve Krenner Fanni valóságos gólpárbajt vívtak a vendégek oldalán. Még a második félidőben is tartott abból a lendületből a dél-zalaiak oldalán, mellyel a Mohács nyomában maradtak, a találkozó 37. perctől azonban Kindl Gabriella tanítványai állandósították gyakorlatilag az ötgólos előnyüket, és megszerezték azt a két pontot, melyekkel a táblázat élére is ugrottak. A Nagykanizsa a találkozót követően a tizedik helyen áll a táblázaton, a folytatás számar pedig vasárnap következhet a Kanizsa Arénában, amikor is 16 órától a Siófok KC U22-es csapatával mérkőzhetnek Kovács Boglárkáék.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Újra az NB I-es mezőnyben a női kosarasok
2023. szep. 29. 13:23Egy idény kihagyását követően újra a női kosárlabda amatőr NB I-es mezőnyében indulhat a Kanizsai Vadmacskák SE együttese, az ifjú hölgyek a Piros csoport után ezúttal - a 2023-2024-es szezonban - a Zöld csoportba kaptak besorolást.
Tájfutásra várják a gyermekeket
2023. szep. 27. 21:30A tájfutással ismerkedtek hétfőn a rozgonyis diákok. Az intézmény műfüves pályáján kialakított terepen kellett a tanulóknak hiba nélkül, a lehető leggyorsabban megtalálnia az ellenőrző pontokat. A bemutató célja, hogy felkeltse a gyermekek figyelmét a sokaknak még ismeretlen sportágra.
Több korosztályban sikeresek
2023. szep. 27. 15:50Sikeresen kezdték a versenyidényt a kanizsai birkózók. Fata József, a helyi egyesület alelnöke bajnoki címet szerzett a szeniorok között, Böjti Csongor pedig ezüstérmes lett a kötöttfogásúak területi diákolimpiájának legutóbbi fordulóján.
A huszadikon technikai KO-val
2023. szep. 27. 13:01A napokban a Fejér vármegyei Nagyvenyim településén vívta legutóbbi profi ökölvívó mérkőzését a kanizsai Detre Gábor, s a dél-zalai öklöző remek mérlegét tovább javítva technikai KO-val győzte le szerb ellenfelét.
Súlyos vereség, kikapott a Tungsram SE Nagykanizsa női csapata
2023. szep. 26. 14:58Tizenhét gólos vereséget szenvedett a Siófoktól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II-es bajnokság legutóbbi játéknapján. A Kanizsa Arénában rendezett mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
Zrínyi kupa esőben is
2023. szep. 26. 14:19Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Zrínyi Kupát Murakeresztúron. A futóversenyt a helyi általános iskola és a Zrínyi Kadétok Egyesület közösen szervezte. A kezdeményezés célja, hogy a sport szeretetét közvetítse a fiatalok felé.
Főszerepben a védők
2023. szep. 25. 20:34Védőgólokkal verte a PTE-PEAC-ot az FC Nagykanizsa. Gombos Zsolt együttese ugyan nem kezdte jól a vasárnapi bajnokit, hiszen már az első percben hátrányba került, de végül sikerült megfordítania a meccset a dél-zalaiaknak. A kanizsai csatársorból Sági volt eredményes, a három további gólt egyaránt hátvédek hozták össze: betalált Szanyi, Bence és Kovalovszki is. A végeredmény 4-1 lett.