Balogh László keményen bírálta a közgyűlési döntéseket

facebook megosztás

Azt a javaslatomat, hogy ne általánosságban osszuk szét az összegeket, hanem célok mentén használjuk fel azokat a város problémáinak orvoslására, természetesen a baloldali ÉVE-frakció lesöpörte. Mint mindig. De így legalább az ő akaratuk szerint kaphat plusz 10 millió forintot a Kanizsa Médiaház…–egyebek mellett ezt posztolta Balogh László a csütörtöki közgyűlés értékelőjeként. Horváth Jácint az ülés után elmondta: biztos abban, hogy a cégekre lesz kihegyezve a helyi Fidesz kommunikációja.  

Ahogy azt csütörtökön már megírtuk, kanizsai mércével mérve nem számított különösen vitásnak a tegnapi ülés, az utólagos polgármesteri poszt azonban így sem maradt el. 60 millió forintról ment a vita, amit Szabó Szilárd ötletelése alapján a helyi Fidesz-frakció kisebb útfelújításokra költött volna. Ezt a pénzt azonban korábban már megítélték a városi cégeknek, csak a Sberbank-csőd kapcsán ideiglenesen elvonta a városvezetés. 

– Rosszak a járdák és az utak Nagykanizsán. Tessék visszaadni a gépjárműadót, ez 200 millió forint nekünk évente. Nagyon szívesen fordítanánk ezt az összeget járdákra és utakra. Évek óta veszi ezt el tőlünk a kormány. Ezt a gépjárművezetők minden évben befizetik, ennek a 40 százaléka, az a 200 millió forint, amit a város mindig a saját útjai, járdái fejlesztésére fordíthatta. Ezt folyamatosan elveszik. Kérjük a kormányt, s a helyi Fideszt, hogy a kormányhoz forduljon, mégis mit valósítanak meg abból a 200 millió forintból, amit tőlünk elvesznek? –nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

A LED-es átállás napirendjénél a céllal egyetértettek a felek, ugyanakkor Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője kiemelte: elkapkodottnak érzi az előterjesztést, ami ráadásul nem is elég széles körben lett felmérve. Fodor Csaba a felvetés kapcsán úgy fogalmazott: már így is évekkel előttünk járnak a környező városok.

– Volt rá nekik 10-en valahány évük, hogy foglalkozzanak vele, de lesöpörték magukról, pedig a környező városok elmentek mellettünk ezen a téren is. Azt kell mondani, hogy mi feleslegesen fizettünk ki horribilis pénzeket a közvilágításra, ahelyett, hogy elindították volna ezt a projektet már jóval korábban. Megvolt rá minden lehetőségük, csak a szándékuk nem. S most, hogy van szándék a másik oldalról, akkor meg úgy gondolják, nekik az a dolguk, hogy ezt a szándékot akadályozzák mindenhol –jelentette ki Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

Balogh László közösségi oldalán az ülés vége után pár órával jelent meg az értékelő. Ebben továbbá azt is kiemelte: „a parkgondozás is kap plusz 30 millió forintot így év végén, nehogy véletlenül egy járda felújítására, a kátyúk eltüntetésére menjen el az összeg az esős időben. És sorolhatjuk még. A lényeg, hogy erről nem szólhat a vita, mert az ÉVE nem így döntött a közgyűlés előtti belső köreiben. És ahogy ők döntenek, az úgy is lesz mindig. Csak már épülne is valami a városban az egy darab 10 méteres túlárazott gyalogos rámpán felül.”

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.