Boldog Karácsonyt Nagykanizsa!

facebook megosztás

Az ünnepi forgatag november 25-től január 1-ig tart, péntekenként és szombatonként zenés, táncos fellépők szórakoztatják az Erzsébet térre látogatókat. A gyerekeknek lesz kisvasút, betlehem, tankok és kisautók. Az árusok csütörtöktől már kitelepültek a téren felállított faházakba. Felnőtt és gyermekitalok, kürtőskalács, kenyérlángos, és ajándék árusok is várják az érdeklődőket a város szívében.

A költségek megnövekedése miatt, és önkormányzati támogatás híján októberben indult el az a kezdeményezés, mellyel idén létrejön az adventi forgatag. A Honvéd Kaszinóért Alapítvány vezetője Halmos Ildikó segítségével Németh Tünde és Radics Róbert vállalkozók voltak a főszervezői az összefogásnak. A szervezési feladatok lépésről lépésre haladtak. A szervezők megkeresték a városi cégeket mint, a Vagyongazdálkodást, a Via Kanizsát, a Netta Pannoniát, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatát és az ÉVE frakciót is, mindenki, amiben tudott segített. A fellépők, hangtechnikusok, konferálók önkéntesen díjtalanul vállalták a szereplést. A város karácsonyfáját, a 6 méter magas konkolor típusú fenyőt Kovács Károly miklósfai lakos ajánlotta fel, melyet a Via Kanizsa munkatársai szállítottak és állítottak fel az Erzsébet téren kedden. A karácsonyi fények péntek sötétedéstől izzanak fel. Hétköznap 13 vásáros lesz kint a téren, hétvégente pedig többen is csatlakoznak a már kitelepültekhez. Pattogatott kukorica, pogácsa, forralt bor, kézműves ajándékok is megtalálhatóak lesznek a forgatag árusainak faházikóiban. Greznár Géza kisvasutat, Gulyás Béla tankokat és kisautókat visz a térre a gyerekek szórakoztatására. A betlehemet a Piarista iskola, Víghné Császár Júlia és férje Gábor készítette el, melyhez a Fa-Feri Kft. és az Alu-Csat Bt. biztosította az alapanyagot. Hétvégente a Locomotiv Közösségi Alapítvány és a Családsegítő is kint lesz a téren. Összesen 20 produkció, egyesületek, táncosok, énekesek, zenekarok ajánlották fel ingyen műsorszolgáltatásukat a nagykanizsai lakosok szórakoztatására az idei ünnepi hangolódás alkalmával. Ladola József, Fülöp Réka, Antal Gergő és Kozma Viktória konferálják az események estéit.

A szervezők ezúton köszönik a pénzbeli támogatásokat a következő cégeknek: Kustán és Társai Villamossági, Műszaki Kft., Szabadics Zrt., Locomotiv Közösségi Alapítvány, Anik Alex, Simon Sándorné, Dr. Őri Viktória közjegyző irodája, FABO kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Zalaerdő Zrt., P&S Pipes Kft. Hidrofilt Kft, Nyugat Kft., Mihovics Zoltán, Prizma Kft., Temesi Gránit Kft., Bobayné Mester Gyöngyi Erzsébet, Hőcentrum Gáztechnika és Klímaszervíz Kft., ALU-CSAT Kft., Bicsák Nyomdaipari Kft. és a Studio Kanizsa Kft. A szervezők továbbra is várják a pénzbeli adományokat a felmerült költségek támogatására, a Honvéd Kaszinóért Alapítvány bankszámlaszámára utalhatnak további felajánlásokat a szponzorálók. Advent első vasárnapján, november 27-én pedig mindenkit várnak, 18 órától a Piarista iskola diákjainak kórusa énekel, majd Böszörményi Géza igazgató mondja el gondolatait, s felgyúl az első gyertya, a hit lángja Nagykanizsa adventi koszorúján.

KOZMA Viktória

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.