Elkezdődött Zalaegerszeg legnagyobb közútfejlesztése
Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, a Kosztolányi utat korszerűsítik és kétirányúsítják mintegy 1,3 milliárd forintból, ami a zalai megyeszékhely legnagyobb közútfejlesztési munkája - közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a polgármester.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy az egykor Erzsébet királynéról elnevezett út 1946-ban vette fel Kosztolányi Dezső nevét, és 1976-ig kétirányú volt. A városközponti nagytemplomtól a vasútállomásig húzódó útvonalat akkor egyirányúvá tették a 76-os főút belvárosi átvezetésének egyik következményeként.
Már a 2000-es évek eleje óta tervezik, hogy visszaállítják a kétirányú forgalmat, amivel tehermentesíteni lehetne a párhuzamos Kossuth utcát, illetve megközelíthetőbbé válna a páterdombi városrész. Az önkormányzat végül a jelenlegi Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban 450 millió forintot tervezett a beruházásra, amelyhez a kormány további 1,3 milliárd forint kiegészítést biztosított - ismertette a polgármester.
Hozzátette, hogy a most elkezdett és jövő augusztusig tartó munkálatok révén az első ütemben a csatlakozó utcákkal együtt összesen több mint 1,3 kilométernyi utat újítanak fel, és úgy válik kétirányúvá a forgalom, hogy észak felé megmarad az eddigi két sáv, ehhez illesztenek még egy déli irányba tartó sávot. A második ütemben a vasútállomás és a kórház közötti terület újul meg, amelynek közbeszerzési eljárása után tavasszal indulhat meg az átalakítás.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte: Zalaegerszegen mintegy 35 ezer személyautó van, amit az agglomerációból érkezők autóinak száma is növel. A naponta a zalai megyeszékhelyen közlekedő 50 ezer járműből közel 10 ezer halad át a Kosztolányi úton, itt található ugyanis a megyei kormányhivatal, a megyei önkormányzat és a Hevesi Sándor Színház is.
Sifter Rózsa főispán hozzáfűzte: a kormányhivatal telekalakítással és -átadással is hozzájárult a korszerűsítési munkákhoz. A megyei hivatalokban több százan dolgoznak, így közvetlenül is érintettek abban, hogy a közlekedők részéről türelmet és megértést igénylő munkálatok során a megközelíthetőség biztosítva legyen.
MTI
(Borítókép: istockphoto.com)
A rovat további hírei: Térségi hírek
2,4 milliárd forintból megvalósult új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
2023. szep. 25. 07:05A rendezvényközpont központi elemeként az 1906-ban épült piarista gimnázium tornatermét építették át. Ebben kapott helyet a színházterem. Egy másik épületben a legkisebbek szórakoztatására szolgáló játszóházat alakítottak ki, és szintén külön épületben kapott helyet a kiállítótér, valamint a kávézó.
Az Év Digitális Faluja: Bödeháza, Csatár és Zalaszentiván is a díjazottak közt
2023. szep. 22. 08:12A vajdasági Bácsfeketehegy lett az Innovatív települési környezet, Csemő a Fenntartható épített és természeti környezet, Csatár az Innovatív társadalmi és közösségi jólét, Bükkszentkereszt pedig az Innovatív gazdasági ökoszisztéma kategória díjazottja. A különdíjasok Zalaszentiván, Arló, Bödeháza és Sajószöged.
Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait
2023. szep. 21. 09:25Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait. A 17. századi leletegyüttesre a tervezett mérlegház és parkoló területén végzett ásatás során bukkantak rá.
Tompos Márton: Illegális szemétlerakatnak használják a zajdai laktanyát
2023. szep. 20. 09:25Tompos Márton hónapok óta kutatja és mutatja be, hogy Zala megyében hogyan tárolnak több helyen is veszélyesen, illegálisan és környezetszennyezően több száz tonnányi gumiabroncsot. Mostani videójából kiderül, hogy nem csak gumikat, hanem mindenféle más hulladékot is tárolnak a zajdai laktanya területén.
Kilencven éve gyógyítanak Hévízen
2023. szep. 20. 06:00Fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepelte a MH Egészségügyi Központ Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet. A hévízi ünnepségen felavatták az intézet első épületét tervező, Kaplonyi László mérnök százados emléktábláját.
Együtt ünnepelt a szepetneki evangélikus közösség
2023. szep. 18. 18:24Hálaadó istentiszteletre hívta a szepetneki közösség tagjait pénteken az evangélikus egyházközség. A helyi templom, annak környezete és a mellette lévő gyülekezeti ház az elmúlt pár év során folyamatos fejlesztéseken esett át, ezúttal utóbbi létesítmény energetikai korszerűsítése valósult meg.
Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány Kaposváron
2023. szep. 18. 11:50Az egyetlen magyarországi cukorgyár partnerei a tavalyinál 60 százalékkal nagyobb területen, 13 651 hektáron vetettek cukorrépát a gyár ellátásához, a kedvező időjárásnak köszönhetően a termés döntő része átlagos, vagy jó minősítésű, a mennyisége meghaladja a 60 tonnát hektáronként.