Folytatódnak az elbocsátások: 750 embert küldenek el csoportos létszámleépítés keretében a Tungsramtól

A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul  a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.    

A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el.    

A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál - derül ki a Tungsram közleményéből.    

Mint írják: a Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is "megdöbbenve fogadták", hogy az EXIM Bank nemmel szavazott, és így "lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét" a hétfői, második csődegyezségi tárgyaláson, amelyen a vállalat átdolgozott csődegyezségi javaslatot nyújtott be. Az EXIM Bank igen szavazata nélkül érvényes egyezség nem jöhetett létre, annak ellenére, hogy az első csődegyezségi tárgyaláson a nem biztosított hitelezők többsége megszavazta a Tungsram törlesztési javaslatát.    

A Tungsram jogi csapata jelenleg azon dolgozik, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassa a bírósághoz, ahol felszámolóbiztost jelölnek ki, akinek feladata többek között a vállalat vagyonának értékesítése. A Tungsram menedzsmentje teljes mértékben együtt kíván működni a felszámolóbiztossal is, addig a csődeljárás során kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete alatt működik a cég.    

A közleményben úgy fogalmaznak, hogy a társaság "lehetőségei szerint mindent megtett, hogy egyezségre jusson hitelezőivel és törlessze adósságát" a többségében magyar kkv-kból álló beszállítóinak. Ezért ajánlotta, hogy hitelezőnként 10 millió forintig 100 százalékosan megtéríti tartozásait, az EXIM Bank lépése azonban megakadályozta ezt, emiatt "a Tungsram sajnálatát fejezi ki minden hitelezője felé".    

A Tungsram arra számított, hogy "tiszta jogi környezet jön létre a csődegyezség elfogadásával", mert ilyen környezetet vártak el azok a befektetők, amelyekkel ígéretes tárgyalásokat folytatott a vezetőség. Ez nem valósult meg az EXIM Bank miatt, viszont a vállalat vezetése úgy gondolja, hogy a hitelezők, a dolgozók érdekei miatt egy folyamatosan üzemelő cég nagyobb értéket képvisel a felszámolás alatti helyzetben is, mintha csak használt gépeket lehetne értékesíteni - írták.    

A vállalat célja a felszámolási eljárás során is az, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból, erre az eljárásban megvan a jogi lehetőség. A Tungsram szándékai szerint tovább folytatja működését, megrendeléseket vesz fel vevőitől és fizeti azokat a beszállítókat, amelyek az értékesítéshez szükséges anyagokat, szolgáltatásokat nyújtják.    

A közlemény szerint az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek vagy létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram "egészséges üzletágai életben maradhassanak". A kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára, és ha ezen befektetők tőkét tudnak biztosítani a vállalatoknak, akkor "a profitábilisan működtethető gyárakban a munkavállalókat tovább lehet foglalkoztatni".     

Ilyen befektetőkkel, például a svájci Business Creationnel tovább folynak a tárgyalások. Csődegyezség híján azonban lényegesen nehezebbé vált az eredményes tárgyalás a befektetőkkel.     

Ezen körülmények és a felszámolással normális esetben is járó bizonytalanság miatt a Tungsramnak "rugalmasnak kell maradnia és figyelembe kell vennie minden lehetőséget" - fogalmazott közleményében a cég, hozzátéve: ezért "kénytelen volt a legrosszabb eshetőségre is készülve" bejelenteni kedd reggel az illetékes kormányhivataloknál csoportos létszámleépítési szándékát 750 munkavállalóra.    

A vállalat hangsúlyozza: a bejelentés "szükségszerű lépés, de egy szándéknyilatkozat csupán", amelyet a jogszabály megkövetel. Nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező.     

A bejelentésről a vállalat a szakszervezeteket és a dolgozókat is tájékoztatta. A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban - olvasható a cég közleményében.

MTI

(Borítókép: Stratégiai partnerségről írt alá megállapodást Magyarország Kormánya nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója a vállalat újpesti központjában, 2019. január 7-én. Szijjártó Péter (b2), Cseresnyés Péter (j2) és Jörg Bauer (j1)/tungsram.com)