Fergeteges koncertet adott Nagykanizsán a Budapest Bár

Budapest Bár koncertet rendeztek szerda este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A zenei est nagyon sok érdeklődőt vonzott, hiszen a szakértők és a közönség szerint is a zenekar az elmúlt évek egyik legeredetibb formációja, amelyben a magyar könnyűzene jelentős alakjai állnak együtt színpadra.

Eredetileg csak egy lemezt szeretett volna kiadni a Budapest Bár, tizenöt évvel ezelőtt, a zenekar azonban azóta is nagy sikerrel járja az ország fesztiváljait, színházait és egyéb koncerthelyszíneit.  A zenei projektben sokak által ismert  táncdalokat, filmslágereket dolgoznak fel. Farkas Róbert zenekarvezető stábunknak a formáció megalakulásának körülményeiről és céljáról is beszámolt.

–A Budapest Bár 2007-ben alakult, és azok közé a kevés zenekarok közé tartozik, amelyeknek nem egy énekese, hanem 2007-ben 10 énekesünk volt. Egy album volt a célunk, amivel a 20’-as 30’-as évekbeli kávéházi cigányzenét, akkori filmzenéket, kuplékat dolgoztunk fel, és olyan énekesekkel adtuk elő, akiket egyáltalán nem láthattak cigányzenekar élén –  nyilatkozta Farkas Róbert a Budapest Bár zenekarvezetője.

Szűcs Krisztián a Budapest Bár egyik énekese híradónknak elárulta, hogy a siker titkának az egyediséget tartja, amely másfél évtized után is képes összetartani a tagokat.  

–Valószínűleg az, hogy van egy olyan sokféleség ebben az egész Budapest Bár dologban ami, hogyha egy kicsit elfáradna az egyik része, akkor valahol máshol egy új izgalmas dolog érkezik. Meg rengeteg minden belefér, tehát mindenki tud egy kicsit kísérletezni, az énekesek meg a zenekar tudnak kísérletezgetni, olyan dolgokkal, ami esetleg számára éppen egy egy emberre lebontva újabbak vagy ismeretlenek – vélekedett Szűcs Krisztián énekes.

Minden tag teljesen más háttérből érkezett a zenekarba – Rutkai Bori képzőművészként vált ismerté, Szűcs Krisztián az Heaven Street Sevenben szerzett hírnevet, Lovasi András pedig generációja egyik legismertebb énekese, így az eljátszott dalok palettája meglehetősen széles.

–A műsor az nagyon vegyes, vannak régebbi számok korábbi lemezekről, és vannak vadiúj számok, amiket még nem játszottunk fel lemezre vagy éppen most stúdiózunk, olyanból is lesz nekem például egy Karády szám a Hamvadó cigarettavég ami egy kicsit charlstonosba van most eljátszva, de itt lesznek még egyéb titkos új számok is –árulta el Rutkai Bori énekes.

A régi jól ismert dallamok mellett, teljesen új slágereket és feldolgozásokat  is hozott a Budapest Bár, akik a jövőben is nagy tervekkel készülnek a közönségnek.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)