Folytatódik a közfoglalkoztatási projekt Nagykanizsán
Folytatódik a közfoglalkoztatási projekt Nagykanizsán. A 100 millió forintos pénzbeli forrást képzési és foglalkoztatási programok megvalósítására fordítják az álláskereső hátrányos helyzetű és inaktív személyek munkaerő-piaci integrációja érdekében. A projekt 2023. január 1- én kezdődik és szeptember 30-án zárul.
A korábbi években egy európai uniós pályázaton nyert támogatásból finanszírozták az első ütem közfoglalkoztatási projektjét Nagykanizsán. A foglalkoztatási paktum második ütemére 2021-ben pályáztak az illetékesek. A jövő év januárjában induló programban körülbelül 100 főnek tudnak képzést, bértámogatást, szakmai tanácsadást biztosítani az elnyert tender összegéből.
– Több, mint másfél év után, most kaptunk róla információt, hivatalos értesítést még nem, csak a sajtóbeli bejelentésből, illetve telefonos megkeresésből tudjuk azt, hogy folytatódik a projekt és további 9 hónappal, tehát jövő év január 1-től szeptember 30-ig tudjuk ezt a projektet működtetni, ebből a 104 millió forintból körülbelül – mondta el Horváth Jácint az ÉVE frakció önkormányzati képviselője.
A projekt konzorcium partnerei a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zala Megyei Kormányhivatal és a Nagykanizsai és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. irányítja és felügyeli a 9 hónapos időszakon át tartó program folyamatait.
– Azt reméljük tőle, hogy ebben a 9 hónapban jó pár olyan embert tudunk bevonni, akiknek foglalkoztatási tanácsadást, képzését tudunk nyújtani, vagy esetleg az elhelyezkedésüket tudjuk úgy segíteni, hogy amikor elhelyezkedik a foglalkoztatása elején megtámogatjuk a foglalkoztatását, kis bérkiegészítést biztosítunk, hogy a munkáltatónak minél kevesebbe kerüljön, ezzel segíteni az ő foglalkoztatásukat, elhelyezkedésüket – tette hozzá Horváth Jácint.
A programban résztvevők álláskereséshez, önéletrajzíráshoz kaphatnak képzést és szakmai segítséget.
K.Vi.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.