Hatalmas érdeklődés a Schneider Electric egyetemi rendezvénysorozatán

facebook megosztás

Többszáz egyetemi hallgatót vonzott a Schneider Electric négy intézményt érintő rendezvénysorozata, a Plan(t) Your Future – Jelen vagy a Jövődben! Az érdeklődő fiatalok megismerkedhettek a társaság fenntarthatósági törekvéseivel és megoldásaival, a záróeseményen pedig a kerekasztal-beszélgetés és a vállalat gyakornoki programjának ismertetése mellett a Momentán társulat műsorát is megtekinthették.

A tavalyi nagy siker után idén ismét megszervezte egyetemi hallgatóknak szánt rendezvénysorozatát a Schneider Electric és ezúttal is komoly érdeklődés mellett zajlottak az események. A társaság munkatársai november 7. és november 11. között indultak négy intézményt érintő turnéra, és többszáz fiatal használta ki a lehetőséget, hogy első kézből halljon arról, mivel foglalkoznak a vállalat munkatársai itthon, hogyan látják a szakértők a fenntarthatóság kérdését, mik a legújabb trendek az épületautomatikában vagy éppen az elektromos autózás területén.

A Plan(t) Your Future – Jelen vagy a Jövődben! eseménysorozat állomásai az Óbudai Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve az ELTE BTK voltak, ez utóbbi helyszínen a University Business Club volt az együttműködő partner.

A Schneider Electric részéről a rendezvényeken résztvevő munkatársak a különböző intézmények hallgatóinak érdeklődési köréhez igazították előadásaik tartalmait. A műszaki felsőoktatásban tanuló fiatalok visszajelzései szerint nagyon pozitívan értékelték, hogy az előadások szorosan kapcsolódtak az általuk tanultakhoz, sőt kiegészítették azokat a legújabb trendekkel, információkkal, amelyeket a Schneider Electric szakértői látnak a piacon. A gazdasági tanulmányokat folytató fiataloknak tartott előadásokban a fenntarthatósági témák domináltak és ők is örömmel éltek a lehetőséggel, hogy a szünetben a vállalat munkatársaitól kérdezzenek.

A Schneider Electric egyetemi turnéja idén is egy nagyszabású záróeseménnyel ért véget, amelyre mintegy 300 hallgató regisztrált előzetesen. A november 16-án tartott rendezvényen szintén hasznos információkkal gyarapodhattak a fiatalok többek között arról, hogyan dolgozik a világ vezető szemléletformáló vállalata, illetve milyen a cég gyakornoki programja. Az eseményen természetesen a szórakozás sem maradt el, erről a Momentán társulat improvizációs előadása gondoskodott.

Őszintén szólva minket is meglepett, hogy mennyien érdeklődtek az eseménysorozat iránt, valamint az is, hogy milyen aktívak voltak és milyen sok kérdést tettek fel a fiatalok. Ebből is jól látszik, hogy a fenntarthatóság nagyon érdekli őket, és kiemelten fontosnak tartják, hogy a piacon is jól használható, naprakész tudást szerezzenek. Úgy gondolom, hogy a világ vezető szemléletformáló vállalataként a Schneider Electric-nek nagy felelőssége van abban, hogy iránymutatást adjon a fiataloknak, és megismertesse őket a legújabb piaci trendekkel, illetve azzal a munkával, amit mi végzünk. Bízom benne, hogy az idei sikerre alapozva jövőre ismét megrendezhetjük a A Plan(t) Your Future – Jelen vagy a Jövődben! eseménysorozatot” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR igazgatója.

Forrás: se.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.