Hétfőn már nem nyitott ki az a négy kanizsai posta, amelyeket érint az ideiglenes bezárás
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a döntést az európai energiaválsággal indokolta a Magyar Posta. Mint kiderült, az önkormányzatok is csupán a sajtóból értesültek a szüneteltetésről, több város – köztük Nagykanizsa is – lépéseket tett az ügyben, hiszen napok óta érkeznek a lakossági panaszok a határozat kapcsán.
A kisebb postahivatalok ideiglenes bezárása meglepetésként érte az érintett városokat. A november 12-én érvénybe lépett döntés szerint a Magyar Posta 210 településen 366 egységét érintően vezeti be az intézkedést. Nagykanizsán a sánci, a kiskanizsai, a vasútállomásnál lévő és a palini postát érinti a határozat. Utóbbi kapcsán aláírásgyűjtés indult. Mint azt Gábris Jácint, a településrész önkormányzati képviselője elmondta: nem ez az első alkalom, a pandémia idején is szóba került a postafiók bezárása.
– Sajnos meghozta a Posta a döntését, én viszont bízok abban, hogy kellő demonstrációval sikerül a lakossági igényeket érvényre juttatni. Jelenleg is zajlik az aláírás. Egyébként ez elég nagy területet érint, nem csak a paliniak használják a postafiókot, és nemcsak az idős emberek, a fiatalok is használják. A környéken lakók is jönnek és a különféle szolgáltatásokat a környékbeli települések is igénybe veszik. Korpavár, Magyarszentmiklós, Homokkomárom, nagyságrendileg ez egy 10 ezer fős területet érint – nyilatkozta Gábris Jácint önkormányzati képviselő.
Balogh László polgármester tegnap Facebook-oldalán tájékoztatta a lakosságot a „kisposták” ideiglenes bezárása ügyeben. Mint az olvasható, Fónagy Jánossal, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettesével tárgyalt Budapesten. Részlet a közleményből: „A kanizsaiak érdekében arról állapodtunk meg, hogy az igényeket és az ügyfélszámokat felmérve megvizsgáljuk, mi szükséges ahhoz, hogy legkésőbb jövő év elején kinyithasson újra egy-egy kisposta. Az újbóli nyitás várható záradéka ugyanis az, hogy a kisposták költségeinek egy részét vállalja át az önkormányzat, megosztva azt az állammal. Ehhez további egyeztetésekre lesz szükség, főként a Magyar Posta Zrt. vezetésével, amit a következő időszakban lefolytatunk.”
A posztban Balogh László az ÉVE-frakciónak is intézett néhány mondatot. Idézem: „Ők szóban és ígéretben mindig helytállnak, de a konkrét ügyeknél már sokszor láthattuk, hogy halogatják a döntést, mert általában nem a megoldást keresik, hanem azt, hogy miképp nem lehet megoldani egy problémát. Holott minden döntés az ő kezükben van, ezáltal a felelősség is. Most nincs helye a balliberális képviselők akadályoztató tevékenységének, hiszen a megoldás megtalálása a fontos…”
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Súlyos szóváltások jellemezték a közgyűlést
2023. szep. 29. 19:26Az a sok rágalom, amit a Fidesz a cégvezetőkre zúdít, az már elviselhetetlen – fogalmazott Fodor Csaba a csütörtöki közgyűlés kapcsán. Az ÉVE-frakcióvezetője szerint a kormányoldal elindította a kampányt, ennek volt köszönhető, hogy a polgármester Czirákiné és Fodor Csaba spanyolországi útját negatív színben tüntette fel a tanácskozáson.
Lekerültek az állványok is
2023. szep. 29. 15:25Elkészült a BLG fejlesztése. Az összesen 7 intézményt érintő, 1,3 milliárdos energetikai projekt átadás-átvételi időszaka ma zárult. A beruházás fő helyszínei a Batthyány-gimnázium és az Attila utcai óvoda, bölcsőde voltak, ezeknél megújult a tető, kicserélték a nyílászárókat és napelemet is felszereltek.
Rongálás - bérelhető roller volt az "áldozat"
2023. szep. 28. 16:56Megrongáltak egy elektromos rollert az Eötvös téren. A közösségi eszközöket idén nyáron helyezték üzembe Nagykanizsán, azonban ilyen esetre eddig nem volt példa. Pongrácz Tamás, a Bird Magyarország területi vezetője szerint a nem rendeltetésszerű használat miatt sérülhetnek meg a kétkerekűek.
Megoldódhat a Török kút helyzete
2023. szep. 28. 16:41Megoldódhat a Török kút sorsa a következő hónapokban. Nagykanizsa köztéri alkotásának másolata az önkormányzat által biztosított forrásnak köszönhetően kerülhet az eredeti helyére, a Deák térre.
Fejlesztések és a spanyol út- ülésezett a testület
2023. szep. 28. 16:34Mintegy 30 millió forint lesz a 2024-es Város Napjára, új járdát kap a Szent Rókus utca és a Rozgonyi-óvoda nyílászáróinak cseréje is elindulhat – egyebek mellett ezekről döntöttek a frakciók a mai közgyűlésen. Ismét a helyi politika kereszttüzébe került Czirákiné Pakulár Judit, a Városfejlesztő ügyvezetője. Az ülésen Fodor Csaba annak a lehetőségét is bejelentette, hogy a dél-zalai Fidesz közösségi oldalán megjelent állítások miatt, jogi lépéseket tesznek.
Percről percre a soron kívüli közgyűlésről (folyamatosan frissül!)
2023. szep. 28. 08:43Mindössze 17 pont kerül ma a városatyáké elé, megfelelve az utóbbi hetek tendenciájának, azaz főszerepben a fejlesztésekkel.
Bizottsági döntések
2023. szep. 27. 21:25Szavazott az Ügyrendi, Jogi, Nemzetpolitikai és Közrendi Bizottság az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos rendeletekről, a garázsbérleti szerződés jóváhagyásáról, valamint a Petőfi 42. szám alatti ingatlan értékesítéséről a mai ülésén. A grémium összesen kilenc pontban hozott döntést.