Kétezeréves hajót találtak horvát régészek Dalmáciában, Sukosánnál
Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai (Zadar) Vízalatti Régészeti Központ igazgatója, egyben a kutatás vezetője.
A Barbir nevű antik kikötőt 1973-ban fedezték fel Sukosanban, de hosszú ideig csak felszínesen dokumentálták - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a komolyabb feltárások 2017-ben kezdődtek el, párhuzamosan a szárazföldi területekkel, ahol római kori villák álltak, de a modern építészet részben megsemmisítette őket.
"Szerencsére a tengeri lelőhelyek nagy része épségben maradt" - mutatott rá Pesic.
A legújabb felfedezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a hajót homok borítja, körülbelül három méter széles, hosszából pedig eddig kilenc métert tártak fel.
A kiálló részek kivételével - amelyeket tönkretettek a hajóférgek - a hajó hihetetlenül jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy maga a fa két évezreden át konzerválódott a homokban - magyarázta a kutatás vezetője.
Hozzátette: a faelemekből mintát küldtek Franciaországba, hogy kiderüljön, helyi vagy más régiókból származó alapanyagról van-e szó.
A hajó másik felének feltárást jövőre tervezik, addig homokkal, kövekkel és geotextíliával védik a területet - hangsúlyozta Pesic.
"Szeretnénk kiemelni a tengerből, és egyszer kiállítani valahol, esetleg itt, az egykori Szent Miklós-templom épületegyütteség helyén, ha lesz rá lehetőség és elég hely" - fogalmazott.
A szakember jelezte: a kutatások kezdete óta együttműködnek a Német Régészeti Intézettel, de más partnerekkel is, mint az Oxfordi vagy a Zárai Egyetem, valamint Régészeti Múzeum.
Mint mondta, először a római kikötő szerkezetét vizsgálták, amely két ütemben épült. Az első a Kr. e. 1. évszázadból származik, amikor a kikötő még kisebb volt. Ezt számos lelet bizonyítja, többek között kerámiaedények és amforák, olajlámpások és üvegtöredékek, amelyek tengeri kereskedőhajókkal érkeztek Sukosanba a mai Görögország, Törökország, a Közel-Kelet és Olaszország területéről - hangoztatta Pesic.
Jelentős terjeszkedés a 4. század közepén történt, ekkor alakult ki a tengerbe nyúló nyelv mai formája, amely az idők során is fennmaradt - fűzte hozzá.
Azt, hogy milyen intenzív kereskedelem folyt ebben a kikötőben, szerinte az észak-afrikai térségről származó leletek is mutatják. Ebből a korszakból származó leletek közül a legjelentősebb az a mintegy harminc darab bronzérme, amelyet II. Konstantin császár idejében vertek, és a tengerfenék szintje alatt 150 centiméterrel fekvő rétegben találtak - mutatott rá a szakember.
MTI
(Borítókép: zadarski. hr/youtube.com)
A rovat további hírei: Kultúra
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.
Ismét megnyitott a Ludvig Nemzetközi Művésztelep
2023. máj. 31. 19:2734 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és művészetkedvelőket Kendlimajorban. A két héten át tartó programon ezúttal is lesznek a nagyközönségnek szánt nyitott események.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban
2023. máj. 31. 19:22Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden nyitották meg a művelődési központban.