Kétezeréves hajót találtak horvát régészek Dalmáciában, Sukosánnál
Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai (Zadar) Vízalatti Régészeti Központ igazgatója, egyben a kutatás vezetője.
A Barbir nevű antik kikötőt 1973-ban fedezték fel Sukosanban, de hosszú ideig csak felszínesen dokumentálták - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a komolyabb feltárások 2017-ben kezdődtek el, párhuzamosan a szárazföldi területekkel, ahol római kori villák álltak, de a modern építészet részben megsemmisítette őket.
"Szerencsére a tengeri lelőhelyek nagy része épségben maradt" - mutatott rá Pesic.
A legújabb felfedezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a hajót homok borítja, körülbelül három méter széles, hosszából pedig eddig kilenc métert tártak fel.
A kiálló részek kivételével - amelyeket tönkretettek a hajóférgek - a hajó hihetetlenül jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy maga a fa két évezreden át konzerválódott a homokban - magyarázta a kutatás vezetője.
Hozzátette: a faelemekből mintát küldtek Franciaországba, hogy kiderüljön, helyi vagy más régiókból származó alapanyagról van-e szó.
A hajó másik felének feltárást jövőre tervezik, addig homokkal, kövekkel és geotextíliával védik a területet - hangsúlyozta Pesic.
"Szeretnénk kiemelni a tengerből, és egyszer kiállítani valahol, esetleg itt, az egykori Szent Miklós-templom épületegyütteség helyén, ha lesz rá lehetőség és elég hely" - fogalmazott.
A szakember jelezte: a kutatások kezdete óta együttműködnek a Német Régészeti Intézettel, de más partnerekkel is, mint az Oxfordi vagy a Zárai Egyetem, valamint Régészeti Múzeum.
Mint mondta, először a római kikötő szerkezetét vizsgálták, amely két ütemben épült. Az első a Kr. e. 1. évszázadból származik, amikor a kikötő még kisebb volt. Ezt számos lelet bizonyítja, többek között kerámiaedények és amforák, olajlámpások és üvegtöredékek, amelyek tengeri kereskedőhajókkal érkeztek Sukosanba a mai Görögország, Törökország, a Közel-Kelet és Olaszország területéről - hangoztatta Pesic.
Jelentős terjeszkedés a 4. század közepén történt, ekkor alakult ki a tengerbe nyúló nyelv mai formája, amely az idők során is fennmaradt - fűzte hozzá.
Azt, hogy milyen intenzív kereskedelem folyt ebben a kikötőben, szerinte az észak-afrikai térségről származó leletek is mutatják. Ebből a korszakból származó leletek közül a legjelentősebb az a mintegy harminc darab bronzérme, amelyet II. Konstantin császár idejében vertek, és a tengerfenék szintje alatt 150 centiméterrel fekvő rétegben találtak - mutatott rá a szakember.
MTI
(Borítókép: zadarski. hr/youtube.com)
A rovat további hírei: Kultúra
Van élet a 40 után - Jakupcsek Gabriella Nagykanizsán
2023. szep. 26. 14:25Lehet és kell is tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, és hetvenévesen is. Ehhez tanácsokat és útmutatást ad Jakupcsek Gabriella a legújabb könyvében. A napos B oldal – Van élet a 40 után címmel megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Vászonra vitt fantáziavilág
2023. szep. 26. 14:14Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Zalai művészek kiállítása a VOKE-ban
2023. szep. 25. 14:49Zalai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A pénteken megnyitott tárlaton Vajdainé Mikó Judit akvarellista alkotásai, valamint a kanizsai intézményben működő fafaragó szakkör négy tagjának munkái láthatók.
30 éve a pályán - Rákász Gergely orgonaművész
2023. szep. 25. 14:42Újra Nagykanizsára látogatott Rákász Gergely, ezúttal a Lords of the Organ 7. évadával. Az orgonaművész vasárnap a református templomban adott telt házas koncert.
44 dal csendült fel a nótaesten
2023. szep. 25. 14:36Várjatok még őszirózsák címmel rendezett gálaestet a Tüttő János Nótaklub szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A népi művészeteket bemutató koncertet 19. alkalommal tartották meg.
A képzelet mesevilága
2023. szep. 22. 15:04Megnyílt a tanév első kiállítása a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A diákok és az intézménybe betérők ezúttal Ludvig Dániel festőművész munkásságával ismerkedhetnek meg.
Színnel és lélekkel
2023. szep. 22. 14:47Az elmúlt 18 év alkotásaiból válogatott egy kiállításra valót Horváth Lászlóné Liplin Katalin. A kiskanizsai amatőr festő ezúton mutatkozik be önálló tárlattal a Medgyaszay Házban. A csütörtök este megnyitott Színnel és lélekkel című kiállítás két hétig várja az érdeklődőket.