Kikapott a listavezető Tatabányától az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

 Mind a két gárda jó formában várta a szombati párharcot, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek hét meccset nyertek zsinórban, míg a dél-zalaiak hét mérkőzést vívtak meg veretlenül. A végeredmény 3-0 lett.

Kanizsai szemszögből a lehető legrosszabbul kezdődött a rangadó, hiszen a Nyugati csoport gólkirályjelöltje, Árvai Dániel már a 4. percben előnyhöz juttatta a hazaiakat. A kanizsai pad hosszan reklamált lest a gól után, a játékvezető azonban érvényesnek ítélte a tatabányai támadó gólját. Nem estek azonban össze a vendégek, mezőnyben irányítani tudott a Gombos-csapat, de rendkívül kevés lehetőséget láthattak a nézők. Egy igazán komoly helyzete volt a Kanizsának az egyenlítésre, de – ismét véleményes szituáció után – előbb Székely majd Krupánszki mentett a gólvonalról.

A szünetben Béli váltotta Kretz Bálintot, mint kiderült, kisebb sérülés miatt kellett cserélnie Gombos Zsoltnak. A hazaiak fiatal trénre, Gyürki Gergely szerkezetet váltott csapatánál, ami nagyon bejött, hiszen a második félidőben már a Kanizsa fölé nőtt a Tatabánya. Ez a 69. percben érett góllá, amikor Árvai és Kocsis összjátéka után, előbbit lerántotta Hajagos, amiért büntetőt ítélt Móri Tamás játékvezető. A labda mögé az ex-kanizsai Szegleti állt, aki nem hibázott. A kegyelemdöfést a hazaiak kapitánya, Kovács István vitte be a 88. minutumban.

A Kanizsa ezzel a szezonban még nem tudott pontot szerzeni, a rangadóknak számító mérkőzéseken. Gombos Zsolt szerint az első játékrészben rendben volt a csapata, a másodikban viszont egyértelműen jobb volt a listavezető.

– A játék minden elemében jobbak voltak. A gyorsaság, az agresszivitás, ha kellett, akkor jött a kőkeménység, a technikai dolgok…nem volt kapura lövésünk. Nem volt kaput eltaláló lövésünk. Így nehéz meccset nyerni. Focikáztunk. Ez felnőtt férfiak játéka, mi meg úgy játszottunk, mint a nyugdíjasok vagy a fiatal csikók. Szörnyű volt ez. Ez azt mutatja, hogy ennyi különbség van a két csapat között – értékelt Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

Hiába vezettek már akkor is a hazaiak, vezetőedzőjük Gyürki Gergely nem volt elégedett az első 45 perccel. Aztán azonban minden kijött, amit a kanizsaiak ellen gyakoroltak a játékosaival.

– Talán nagyon korán szereztük a gólt, s ez elkomfortosította a játékosokat. A szünetben változtattunk a csapat szerkezetén. S kértem azt is, hogy legyünk sokkal kezdeményezőbbek, és sokkal bátrabban védekezzünk előrefelé. S vállaljuk fel jobban a labdabirtoklást és a futballt. A második félidőben azt gondolom, hogy a szezon egyik legjobb félidejét produkáltuk, s ott a nagyon a magunk malmára billentettük a meccs mérlegét – nyilatkozta Gyürki Gergely, a Tatabánya SC vezetőedzője.

Veresége ellenére az FC Nagykanizsa maradt az NB III. Nyugati csoportjának harmadik helyén, viszont az első két hely távolodni látszik. 18 mérkőzés után a kanizsaiaknak 38 pontja van, míg a Veszprémnek 44, a Tatabányának pedig 45.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.