Közös kiállítás nyílt festményekből és kerámiákból

facebook megosztás

Két különböző címmel, két művész alkotásai láthatók egy közös tárlaton a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A kaposvári Nádas József festőművész és a nagykanizsai Vörösné Pázmándi Ibolya kerámiakészítő alkotásai a színházi előcsarnokban tekinthetők meg. Előbbi az Útközben, míg utóbbi a Földből lettünk címet kapták. 

A kanizsai kerámiakészítőnek egy fonyódi galériában volt kiállítása a közelmúltban, az ottani állandó tárlaton ismerkedett meg Nádas József festőművész munkásságával. Az elhatározás már akkor megszületett, egy közös kiállítás létrehozására. Mint kiderült: a két művész életszemlélete nagyon közel áll egymáshoz.  

– Jómagam is alapból szeretem a derűt, szeretem a színeket, szeretem az alkotást. Biztosan azért is ragadtak meg Józsinak a képei, mert én magam is ilyen világban élek. Ha megnézzük az arcokat, mindegyik egy kicsit mosolyog, hogy egy kis derűt árasszak –  hangsúlyozta Vörösné Pázmándi Ibolya kerámiakészítő.

A kaposvári festőművész, Nádas József saját bevallása szerint nem szívesen ad interjút, mint fogalmazott: helyette beszélnek a képei. De pár szó erejéig a Híradóval kivételt tett.  

– Ami énbennem kevereg-kavarog, fortyog, működik, azt át tudjam adni netán, pozitív értelemben. Azt a hangulatot, azt a belső érzést, az intuíciót. Többnyire sikerül –  emelte ki Nádas József festőművész.

A festmény- és kerámiakiállítás december 21-ig látogatható a Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnokában. 

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.