Már hétből hét győzelem a férfi kézisek mérlege

facebook megosztás

Hetedik mérkőzését is megnyerte az NB II Dél-Nyugati csoportjában a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapata. Csalló Ádám tanítványai a Kiskőrösi KSK ellen két góllal vezettek a szünetben és végül 38-27 arányban diadalmaskodtak.

Kötelező volt a győzelem a nagykanizsaiaknak a tabella tizedik helyén álló ellenféllel szemben. Csalló Ádám vezetőedző igyekezett pihentetni a kulcsembereit, így Szabó Gergely és Füstös Attila csak egy félidőt játszottak, a kapuban pedig Szólák Dávid kezdett Szabó Martin helyett. A hazaiak az első percekben háromgólos előnyre tettek szert, de az ellenfél hamar talpra állt és negyedórát követően 7-7 volt az állás. A címvédő dél-zalaiak nehezen vették át az irányítást az első játékrészben, de 17-15-ös vezetésük papírformának számított. Fordulást követően aztán egyre inkább kiütközött a tudásbéli különbség és a Tungsram fokozatosan növelni tudta a különbséget. A meccs lényegében a 45. minutumra el is dőlt, ekkor már hat gól volt a differencia az együttesek közül. Az utolsó percekben már csak az eredmény volt a kérdés, a kanizsai kézilabdázók végül 38-27-re győztek. A hazai tréner az eredménnyel elégedett, de úgy fogalmazott, hogy a következő találkozókon szorosabb küzdelem vár a játékosaira.

–  Nem volt motivált a társaság, álmosan kezdtük a mérkőzést. Végül mindenki játszott, aki eddig kevesebbet játszott, ők most több lehetőséget kaptak, sérülés szerencsére nem történt úgyhogy készülünk a következő mérkőzésre – értékelte a látottakat Csalló Ádám, a kanizsaiak vezetőedzője.

A hazai csapat legeredményesebb játékosa Kovacsics Ferenc volt hét góllal, Csordás Marcell hatszor vette be az ellenfél kapuját, Szabó Gergely, Füstös Attila, Péter Barnabás és Balogh Péter pedig egyaránt öt találattal zárt. A szezon elején Nagykanizsára igazoló Csordás  - aki jelenleg vezeti a házi góllövőlistát – igyekezett reálisan értékelni a találkozót, amelyre egy állomásként tekintett a bajnoki cím felé vezető úton.  

Úgy gondolom, hogy mint védekezésben, mint támadásban gyengén kezdtünk. Az első félidőben kicsit fáradtak voltunk, de a második félidő úgy gondolom, hogy lendülettel rájuk mentünk és sikerült egy nagy különbséget kialakítanunk – mondta el Csordás Marcell, a kanizsaiak házi gólkirálya. 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)
 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.