Mézes reggeliztek a piaristák is

facebook megosztás

Tegnap a Zrínyi ma a Piarista-iskolában várták a tanárok és a szakemberek az alsós gyerekeket egy mézes reggelire. A kóstolás mellett egy rövid kisfilmmel készültek a szervezők, amelyben megismerkedhettek a méhekkel és a méz jótékony hatásaival a fiatalok. 

A mézet évszázadok óta használjuk, ráadásul mintegy 70 féle gyógy- és fiziológiai hatással bír – mondta el Kővágó Károly. A mézes reggelik története Szlovéniához köthető, körülbelül 10 évvel ezelőtt az ott élő méhészek indították el. Most már Európa több országában szervezik meg a programot.  

– Az egész mézes reggelinek a célja gyakorlatilag bemutatni a gyerekeknek, hogy hogyan keletkezik, hogyan készül a méz. Gyakorlatilag azt a méhecskék készítik és hordják össze, ez az egyik célja. A másik célja pedig megszerettetni velük a mézet, mint egy egészséges táplálékot, és hogy az mindennap ott legyen a családnak az asztalán – mondta el Kővágó Károly, méhész.

A piaristáknál már hagyománya van a mézes reggeliztetésnek, hiszen azt szeretnék, ha minél több kisgyerek ismerné és szeretné meg a mézet.

– A reggelin az első és a második osztályosokat látjuk vendégül. Először jöttek most a másodikasok, ők lesznek, 20 percig utána jönnek az első osztályosok ők is 20 percig, és egy kisfilmet fognak nézni, a méhek életéről, közben pedig mézes kenyeret fogyasztanak. Kétféle mézet hoztunk, egy tavaszi vegyeset és egy akácmézet – árulta el Kővágó Károlyné, a Piarista-iskola pedagógusa.

A program további célja, hogy a diákok felismerjék, milyen komoly szerepük van a méheknek a világban.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.