Mintegy kétezer kilónyi élelmiszerrel segítettek a kanizsaiak a rászorulókon
A Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete idén is megrendezte a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közös karácsonyi adománygyűjtését. Az akció sikere még a szervezők várakozásait is felülmúlta.
Elsősorban alapvető tartós élelmiszereket gyűjtöttek a Vöröskereszt munkatársai a nagyobb áruházakban. Az adomány mennyisége megegyezik a korábbi években tapasztalttal, ami meglepte a szervezőket.
– Ez gyakorlatilag nagyságrendben annyi, mint a tavalyi és a tavalyelőtti adomány, pedig úgy gondoltuk, hogy ebben az évben talán kevesebb lesz, mert talán nem lesz annyi pénze az embereknek. Másrészt vannak olyan élelmiszerek, amiből mennyiségi korlát van és attól tartottunk, hogy étolaj, cukor jóval kevesebb fog majd a korsarainkba jutni – tudtuk meg Szőlősi Mártától, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének vezetőjétől.
A nagykanizsai területi szervezet a következő hetekben további kisebb akciókat tart. Szőlősi Márta szerint annak, hogy az adakozási kedv ebben a nehéz helyzetben is megmaradt több oka lehet. De a legfontosabb az, hogy az emberek segíteni akarnak egymáson.
– Örülünk és tudunk legalább annyi csomagot készíteni, mint amennyit tudtunk tavaly, illetve tavalyelőtt. Azt sem tudjunk egyébként jelen pillanatban, hogy esetleg több-e az arra rászoruló, mert – ezt viszont nagyon sok éve tudjuk már – nem mindig azok jönnek, akik arra leginkább rászorulnak. Van nyilván egy törzs, akikről tudjuk, hogy évről évre megjelennek – tette hozzá az Szőlősi Márta.
Szőlősi Márta stábunknak elárulta, hogy rizsből körülbelül ötször annyit gyűjtöttek, mint egy évvel ezelőtt, a cukor mennyisége viszont a negyedére csökkent.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Színes
Segítheti az epigenetika a cukorbetegség megelőzését és gyógyítását?
2023. okt. 2. 11:50A cukorbetegség rengetegféleképpen kialakulhat: gyakran genetikai úton öröklődik, de génektől függetlenül is megjelenthet: fakadhat túlsúlyproblémákból, mozgásszegény életmódból, egészségtelen étrendből vagy az életkorból.
A nyelvek európai napja
2023. szep. 29. 16:40Többnapos programmal készültek a Nyelvek Európai Napjára a Thúry György Technikumban. A diákok ma az immáron hagyománynak számító Idegen nyelvi Versmondó Fesztiválon vettek részt.
Túrák a világnapon
2023. szep. 29. 15:47Városnéző túrákkal ünnepelte a Turizmus világnapját a nagykanizsai Tourinform iroda. A pénteki eseményen a kanizsaiak a belváros szobrairól bővíthették tudásukat.
Férfiak ünnepe a VOKE-ban
2023. szep. 29. 15:32A férfiakat ünnepelték csütörtökön a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai az év folyamán számos, vidám rendezvényt tartanak, ezek közül az egyik szinte egyedülálló a városban, ez pedig a férfinap.
Szív világnapja - Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét
2023. szep. 29. 10:40A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés és a gondoskodás. De hogyan járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?
Ünnepeljük együtt a világ egyik legnépszerűbb italát! - Szeptember 29. a kávé világnapja
2023. szep. 29. 05:00Nem lehet pontosan tudni, ki itta a világ első kávéját. A legenda szerint egy pásztor észrevette, hogy a kecskéi nagyon felélénkültek, miután lelegelték egy bizonyos cserje bogyóit. Ő is szedett arról a bokorról, forró vízbe dobta a bogyókat és megitta a főzetet, az első kávét. Gyakorlatilag az eljárás a mai napig ugyanez, persze kicsit másképpen.
Egyre népszerűbb a zártkerti övezet
2023. szep. 28. 16:48Csökkennek az ingatlanárak Nagykanizsán. Az energiaválság és az infláció hatása a lakáspiacon is érezhető volt az elmúlt években, azonban további emelkedésre nem kell számítani. A megkérdezett szakértő hangsúlyozta, jelentős visszaesés várható az árakban, de a 10 évvel ezelőttihez hasonló mélypont nem valószínű.