Nagykanizsán is megünnepelték a szociális munka napját

A szociális munka napját ünnepelték a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény munkatársai szerdán a Hevesi Sándor Művelődési központban. A rendezvényen köszönetnyilvánítással,  és állófogadással emlékeztek meg a jeles napról.

A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény igazgatója, Tóth-Bagó Mónika szerint már évek óta hagyomány náluk ennek a jeles napnak a megünneplése, amely a pandémia óta idén valósult meg először egy nagyobb mértékű rendezvényen. A programot a nagykanizsai önkormányzattal közösen rendezték meg.

– Ezt az önkormányzat ajánlotta fel számunkra. Pár éve szokás az, hogy a szociális munka napját fizetett ünneppé nyilvánították országos szinten, ami sajnos most szombati napra esett, úgyhogy a dolgozóink, akik folyamatos műszakban dolgoznak valamit érezhettek belőle, de sajnos egyébként nem. A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény dolgozói számára került ez megrendezésre –  hangsúlyozta Tóth-Bagó Mónika a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény  intézményvezetője.

Az egyesített intézmény az Idősek otthonával, a támogató szolgálattal, nappali fogyatékos ellátással és házi segítségnyújtással áll a rászorulók rendelkezésére, ebből adódik, hogy a szociális munkát végző személyeknek több területen is meg kell felelniük.

– Én azt gondolom, hogy a szociális szférában dolgozók elsősorban az elhivatottságukról – mondhatni azt – híresek. Ebben a szférában az alázatosság, emberség nélkül nem lehet dolgozni. Én azt gondolom, hogy a kollégáimnak köszönhető ez a nagy csapatmunka, és hogy ilyen magas szakmai színvonalon tudjuk nyújtani a szolgáltatást a városban és a településeken –  tette hozzá Tóth-Bagó Mónika.

Az eseményen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere is köszönetet mondott a szférában dolgozók töretlen és kitartó munkájáért. 

SZ.ZS.

(Borítókép: Kanizsa TV)