Négy különleges pincekulcs lett a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban

facebook megosztás

 A kiállított tárgyak – amelyekre a szüreti időszak miatt esett a választás - Nemespátróról, a Látóhegyról, a Vajda-Cserfő hegyről és a Szentmihályhegyről származnak.

A XIX. században elterjedtek voltak Zala megyében és környékén a fagerendás boronafalú pincék, amelyeknek egyedi reteszeik voltak, mivel az ajtók aránytalanul nagynak számítottak az épülethez képest. A most kiállított kulcsok mérete 25 és 40 centiméter között változott, a nagyságuknak fontos funkciója volt, mivel ezeket az úgynevezett makkos vagy kölkes zárakat roppant nehéz volt kinyitni. 

– Egyrészt át kellett érniük a vastag, többnyire tölgyfapallóból készült pinceajtót, másrészt a mögé elhelyezett, szintén kemény fából faragott zárat, amelyben ilyen kis úgy nevezett kölkek vagy makkok voltak. Ahogy benyúltak a kulccsal, a kulcsoknak a tollai ezeket a kis pöcköket elmozdították. Ahogy elmozdultak a pöckök, úgy a tolórudat, másnéven durungot el lehetett húzni és így lehetett bemenni a pincébe – tudtuk meg Gyanó Szilviától, a Thúry György Múzeum néprajzos-fő muzeológusától.

A fából faragott zárak kevésbé számítottak költségesnek, mint a lakatosmunkák, ám ugyanolyan masszívak voltak.  A múzeumban több tucat kulcs van, ezeket a kiállított tárgyakat Kerecsényi Edit gyűjtötte össze, amikor a boronapincék eltűnésével feleslegessé váltak korábbi használóik számára.

– Már a falusi házban vagy a városi házban voltak és kallódtak. Akkor már tönkrement vagy lebontották a pincéjüket, magától összedőlt a pince, már nem használták őket. A fából készült, ami valószínűleg a legrégibb Szentmihályhegyről került be, egy elhagyott horvát boronapincének az ajtaját nyitotta. Kerecsényi Edit egy kis leírást is készített hozzá, hogy valószínűleg hogy lehetett nyitni ezt a zárat – tette hozzá Gyanó Szilvia.

A múzeum december közepétől átmenetileg zárva tart, de az év utolsó hónapjában is várják majd az érdeklődőket egy különleges műtárggyal. A most bemutatott pincekulcsokról további érdekességeket tudhatnak meg későbbi, Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.