Őszi harmadik lett az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

A harmadosztály első körének utolsó bajnokiján a Balatonfüredet fogadták vasárnap a dél-zalaiak, és magabiztosan, 4-1-re győzött Gombos Zsolt csapata. A kanizsai gólokat a duplázó Török Milán mellett, Lőrincz Bence és Kondor Kristóf szerezte. A tavaszi szezonból egy mérkőzést előrehozott a szövetség, így vasárnap zárják a 2022-es évet a piros-kékek.

Nem indult könnyen a vasárnapi meccs a hazaiaknak, hiszen az első 5 percben két komoly lehetősége is adódott a Balaton-partiaknak, de ezekkel nem tudott élni Borgulya István csapata. Ami nem ment a Fürednek, az sikerült a Kanizsának, a piros-kékek az első veszélyes akciójuk végén büntetőt kaptak, amit Török Milán ki is használt. Aztán még tovább vágta maga alatt a fát a vendég együttes, az első félidő derekán Farkas kapott sárgát, aztán a védő 2 perccel később ismét szabálytalankodott, ami után villant is a piros. Duplán büntetett a Kanizsa, hiszen a 39. percben Török Milán megszerezte második gólját.

A második félidőre jó mentalitással jött ki a hazai csapat, és 10 perc alatt végérvényesen eldöntötte a párharcot. Előbb egy mintaszerű akció végén, a többhetes kihagyás után visszatérő Lőrincz vette be a fürediek kapuját. Majd az 54. minutumban ismét a Lőrincz-Kondor duó volt a főszereplő, ezúttal utóbbi iratkozott fel a góllövők közé. A negyedik gól után visszaesett a mérkőzés színvonala, némileg feljött a Balatonfüred, ami a hajrában a szépítésre elég volt, Eszlátyi révén. A mérkőzés utáni interjúban Borgulya István kiemelte: csupa sorsdöntő hibát követtek el az első játékrészben, ami meg is pecsételte a sorsukat. A vendégek vezetőedzője szerint az Olajbányász-stadion gyepszőnyege is nehezítette a minőségi játék kialakítását.

– Ott voltunk a mérkőzésben, kijöttünk, láttuk a talajt, tudtuk, hogy itt egy brusztolós mérkőzés lesz, sok párharccal. Itt a sokpasszos játékra nem lehetett alapozni. De ettől függetlenül jól kezdtünk, aztán jött a semmiből egy tizenegyes, utána jött a kiállítás és ráütöttek egy gólt. Az első félidőben minden olyan hibát elkövettünk sajnos, ami eldönthet egy mérkőzést. A félidőben megbeszéltük a srácokkal, kijövünk, visszaállunk három védőre, lesz, ami lesz, megpróbáljuk, hátha tudunk szerezni egy gólt, és visszajövünk a mérkőzésbe. Ha nem, akkor kapunk egyet és elmegy a mérkőzés, de nem akartuk semmi szín alatt feladni –értékelt Borgulya István, a Balatonfüredi FC vezetőedzője. 

Gombos Zsolt a mérkőzés kapcsán kiemelte, jól reagáltak minden fontos momentumra, ezért tudták kellő időben eldönteni a mérkőzést. Hozzátette: a bekapott gólért kár, de ha a félszezonos teljesítményét nézi a csapatnak, akkor meg lehetnek elégedve a szurkolók és a vezetők.

– Mindig ezt mondom, hogy az elején még kicsit döcögött, de megyünk a célunk felé. Jól dolgoznak a srácok, a tabella mutatja, hogy ott vagyunk a helyünkön. De most is azt mondom, lesz még egy tavaszi szezon, hosszú a bajnokság. Bármi lehet, jó úton haladunk – nyilatkozta Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.

Győzelme után az FC Nagykanizsa öt ponttal előzi meg a negyedik helyen álló III. Kerületet. Az évből még hátravan az előrehozott bajnoki, vasárnap 13 órától rangadó vár Kovács Györgyékre, hiszen a Kaposvári Rákóczit fogadják az Olajbányász-stadionban.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.