Percről percre a közgyűlésről (döntés születhet az Aréna támogatásáról - folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

09:24 - Folytatás nyílt ülésen

A második napirend nem hozott vitát. Jön az Aréna. Balogh László elmondta, a legutóbbi küzdelmet és az ott elhangzottakat nem kívánja megismételni. Azt elmondta, az Aréna jól működik és úgy tűnik népszerű lesz, az eddigi finanszírozása pedig csöpögtetett volt.

Horváth Jácint kért szót. Az ÉVE szándéka a támogatás. Múltkor is ezt mondta, de teljesen más irányba ment a vita. A módosító javaslatát újra felteszi, tehát 15 millió forintot szánnak az Arénának. A helyzet nem változott egy hét alatt, hiszen a Sberbank-pénz nem jött vissza és máshonnan sem lett új bevételen az önkormányzatnak, így idén többet nem adhatnak. De amint visszajön a Sberbank-pénz, ez változhat. De Horváth ismét javasolja, hogy a cég fontolja meg a likviditási hitel lehetőségét. Ő az óvatosság elvét követi. A másik 15 millióra pedig 2-3 hét múlva visszatérhetnek.

Balogh László reflektált: örül, hogy az Arénát nem akarja senki bezárni, de a csöpögtetett finanszírozással nem ért egyet, ő a biztosabb megoldás híve.

Fodor Csaba kért szót. Lezárhatta volna a polgármester szerinte a vitát, ha nem teszi hozzá ezt a megjegyzést. Fodor elismételte: jelenleg 30 millió forint az az összeg, amivel gazdálkodhatnak, ebből 15-t adnak oda. Ha a Sberbank-ügy lezárul, visszatérnek a kérdésre. 

Szavazás: 8 igen 0 nem 7 tartózkodás.

Az utolsó pont egy KEHOP-os projekt a Platán sor és a Teleki utcai ivóvíz közhálózat felújítása. Fodor Csaba az előterjesztő, kiemelte, több mint 900 milliós projektről van szó. Hogy mennyire fontos ez a beruházás, szerinte nem is kell ragozni, hiszen számos meghibásodás történt az elmúlt hónapokban is az érintett szakaszon.

Balogh László kiemelte: az alapokkal egyetértenek, és örülnek a győztes pályázatnak, amiben 270 milliós önrész van. A projektmenedzsment kapcsán vannak problémáik, ezért fog tartózkodni.

Szavazás: 8 igen, 0 nem, 7 tartózkodás.

Az ülés ezzel lezárult, folytatás a hónap végén.

09:03 - Kezdés, majd zárt ülés

Mindenki jelen van, határozatképes a közgyűlés. Zárt üléssel kezdenek a felek, a hulladéklerakó kérdése az első szemelvény. 

Előszó:

Egy hete az Aréna szavazásánál kért Fodor Csaba ismét közgyűlést. Ma össze is ültek a frakciók. Bővebben: https://kanizsaujsag.hu/hir/202210/percrol-percre-a-kozgyulesrol-es-a-kozmeghallgatasrol

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.