Reagált Balogh László is a Magyar Posta bejelentésére

facebook megosztás

Ahogy azzal mi is foglalkoztunk, az energiaválság miatt 210 településen 366 kirendeltség működését szüneteltetik november 12-től. A döntés 4 kanizsai kirendeltséget, a 2-es postát, a Szent Flórián térit Kiskanizsán, a palinit, valamint a sáncit is érinti. A polgármester a közösségi oldalán kiemelte: soron kívül, levélben fordul a Magyar Posta vezérigazgatójához, és kezdeményezi a döntés felülvizsgálatát.

Már hétfőn nyílt levélben kérte az ÉVE-frakció a polgármestert, hogy lépjen az ügyben. Gondi Zoltán, Berta Krisztián és Gábris Jácint a közös felhívásban leírta: „számunkra teljességgel elfogadhatatlan, hogy a Magyar Posta – ha csak ideiglenesen is – de bezárja a fent említett postákat. Belegondoltak az ezzel járó kellemetlenségekbe odafent? Mi lesz azokkal az idős kanizsaiakkal, akik csak ezeket a postákat tudják használni, mert az 1-es számú főposta vagy a Kanizsa Centrumban található posta megközelíthetősége számukra nem megoldott? Polgármester úr oly’ sokszor hangoztatja, hogy az ÉVE-frakció csorbítja jogait, s ez korlátozza abban, hogy ellássa polgármesteri feladatait. Úgy gondoljuk, hogy itt a kiváló alkalom, hogy bizonyítsa, valóban rászolgált a kanizsaiak bizalmára 2019 őszén…”

Szintén hétfőn reagált a bejelentésre Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. Ahogy arról tegnap beszámoltuk, a megyeszékhely első embere elfogadhatatlannak minősítette, hogy nem történt egyeztetés a lépésről.

Szerda délután Balogh László is megnyilvánult. A Balaicz Zoltánéhoz sokban hasonlító, de finomabb hangvételű írásban Nagykanizsa polgármestere így fogalmaz: „A takarékosságot szem előtt tartó intézkedést megértem, hiszen önkormányzatunknak is számos – olykor talán fájó – döntést kellett meghoznia az elmúlt időszakban; ám azt gondolom, hogy szerencsésebb lett volna, ha a posta előzetesen egyeztet az érintett települések vezetőivel. Épp ezért soron kívül, levélben fordulok a Magyar Posta vezérigazgatójához, s kezdeményezem a döntés felülvizsgálatát…” Az ÉVE-frakciótól érkezett egy válaszkomment a bejegyzésre. Ebben megköszönik, hogy Balogh László a levelükben leírtak szerint járt el, és ezt az együttműködés első kicsi, mégis jelentős lépésének értékelik.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.