Sikeres volt az összefogás,jövő pénteken elindul a nagykanizsai adventi forgatag

facebook megosztás

A civil kezdeményezés szervezési folyamata az utolsó fázisban tart, részletes tájékoztatót jövő hétre ígértek a rendezők. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a megnövekedett rezsiköltségek végett az önkormányzat idén nem finanszírozza a rendezvényt.  

A vállalkozók csütörtökön tartottak megbeszélést és az biztos, hogy november 27-én, advent első vasárnapján, meggyújtják az első gyertyát az Erzsébet téren. Az árusok és a vendéglátósok szolgáltatásaikkal már 25-én kitelepülnek a faházakba, szombattól pedig szórakoztató műsor is várja az érdeklődőket. Az egy hónapos időszak alatt gyerekműsor, táncfellépések és zenekari koncertek is szerepelnek a programkínálatban.

– Végre ugye beértünk a finisbe, jövő hét hétfőtől már a faházakat állítjuk, hét közepén költözik ki mindenki a térre, 25-én a vendéglátósok és vásárok ki fognak nyitni, 26-án pedig egy kétszereplős programmal kezdjük ezt az adventi forgatagot, ami december végéig fog tartani – hangsúlyozta Németh Tünde, vállalkozó.

 Az önkormányzat, a Via Kanizsa Kft. és a Netta Pannonia is az ügy mellé állt. Cégek és magánszemélyek anyagilag és munkájukkal egyaránt segítették a rendezvényt. A támogatók listáját a későbbiekben nyilvánossá teszi a szervezőcsapat. A rendezők továbbra is várnak felajánlásokat.  

– Természetesen a városi cégeket kerestük meg először, ők maximálisan, amiben tudtak segítettek, mellette a programok szervezésében olyan előadókat kerestünk Kanizsáról, akik felajánlásként fognak eljönni, péntek, szombati napon vagy akár csütörtöki napon a városnak a lakóit fogják szórakoztatni. Igazából, aki ebben részt vesz mindenki felajánlotta azt a munkát vagy műsorát, amivel el fog tudni jönni hozzánk és szebbé és jobbá teszi ezt az egy hónapot, ami vár ránk – tette hozzá Németh Tünde.

A kanizsai eset nem egyedi, idén ugyanis Szombathelyen és Zalaegerszegen is civil összefogással jön létre az adventi eseménysorozat. A szervezők jövő hétre ígérik a részletes kulturális program- és szolgáltatói tájékoztatót. További részleteket az adventi forgatag szervezéséről Napi Kanizsa című műsorunkban láthatnak.

K.Vi.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.