Tovább szépül a Sétakert

facebook megosztás

2600 darab krókusz hagymát ültettek el szombaton a szakemberek a Kanizsai Fiatalok Közösségnek tagjaival a Táncoló lányok szökőkútjához. A programot a Via Kanizsa szervezte és egy meg nem nevezett kanizsai vállalkozó támogatta.   

Már a tavaszi, virágos hangulatra készül a Via Kanizsa főkertésze, Konrád-Németh Cecília. A Via munkatársait mintegy 20 fiatal segítette a többórás hagymaültető akcióban.

– Összeszövetkeztünk a Kanizsai Fiatalok Egyesületével, ugye Nikolics Zsanna vezetésével dolgoznak ezek a fiatalok, azt gondolom, hogy nagyon komoly kulturális értéket hoznak ők létre a városban. Volt egy olyan igény az ő részükről, hogy környezetszépítő munkában is szívesen részt vennének, ezért esett a választás arra, hogy ezt a sok-sok aprócska hagymát, ami majd ugye nagyon szép tavaszi virágtengert fog ide varázsolni a Sétakertbe, kicsit energikus, fiatalos vitalitással teli fiatalok segítségével ültessük el – árulta el Konrád-Németh Cecília, Nagykanizsa főkertésze.

A közösség szívesen vesz részt karitatív akciókon, ahol tudnak segítenek, legyen ez adománygyűjtés vagy akár városszépítés.

– A Via Kanizsa mellé álltunk be, a Kanizsai Fiatalok Közösségével el fogjuk ültetni az egyesületi fát, hogy egy kicsit szebbé tegyük a környezetet – árulta el Farkas Luca, a Kanizsai Fiatalok Közösségének tagja. 

A hideg ellenére jókedvűen és vidáman dolgoztak a fiatalok, a mintegy 46 négyzetméteres területen. A csoport a saját fáját is elültette az ikonikus parkban, méghozzá egy kínai ősfenyőt.  

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.