Újjászületett csillag – Mercedes Benz GLC bemutató a zalaegerszegi tesztpályán

facebook megosztás

Október 26-án a Mercedes-Benz Hungária Zalaegerszegen, a járműipari tesztkomplexumban mutatta be a megújult GLC első darabjait. A lényegre törő információáradat után három állomáson próbálhattuk ki az új SUV-okat.

A rendezvényen három különböző helyszínen próbálhattuk ki az új kocsi tudását. Az én csoportom először az off-road helyszínre ment. A tesztpályán kialakított emelkedők közül mi a 25%-os szakaszra mentünk. Persze előbb gyalog. Nem csak azért, hogy érezzük, mekkora dombról van szó, hanem azért is, hogy kívülről nézzük meg az autó viselkedését a kényes szituációban.

Az emelkedő burkolatának egy részén kerámialapos, nedvesíthető felületet építettek ki. A próbán a jármű jobboldali kerekeit az aszfaltra, míg a baloldaliakat a csúszós része kellett helyezni. A Dynamic kapcsolót előbb Comfort módba állítva kellett megpróbálni álló helyzetből elindulni, ami igencsak nehéz feladatnak bizonyult.

Szerencsére ott volt az Off-Road csomag, és az opciót aktiválva munkába lépett az elektronikusan vezérelt virtuális differenciálzár, megfékezve a csúszósabb felületen lévő, kipörgő kerekeket. Mondanom sem kell, hogy a mostoha körülmények ellenére a GLC gond nélkül mászott fel az emelkedőn.

Második állomásunk a ZalaZone tesztpálya Smart City nevű „városrésze” volt, ahol a GLC vezetői segédrendszerei közül a vészfék asszisztenst tesztelhettük. A puha, autónak álcázott akadályra 60-70 km/órás sebességgel kellett közelíteni és fontos volt, hogy semmiképpen ne fékezzünk, vagy kormányozzunk, bízzuk ezt az autó biztonsági rendszerére.

Mit ne mondjak, az első körben azért összeszorult a gyomrom, mert a hatvannal közeledő lufiautó nagyon félelmetesnek tűnt. Aztán megkaptam a hangjelzést, amire még mindig nem reagáltam, a következő másodpercben pedig a Mercedes a lehető legnagyobb hatékonysággal állította meg magát, kb. 4 méterrel az akadály előtt. Teljesen automatikusan.

A második körben is megcéloztam a másik „autót”, majd bal kezemmel eltakartam a szememet, jobbal pedig a telefont tartottam...

Ugyanezen a helyszínen a Speedworld profi oktató pilótái mutatták meg a jávorszarvas tesztet 70-80 km-es sebességgel. Füstölgő gumiabroncsok kísérték minden egyes manővert, de a kocsi láthatóan mindvégig stabil maradt...

Végre következhetett a zalai dombok freestyle feltérképezése a GLC-vel. Mi egy 200 4matic változatot kaptunk és vezettünk el az egervári kastély parkolójába fotózásra. Remélem nemsokára hosszabb tesztre is érkezik a típus, addig is annyit, hogy a GLC nagyon is mercedes-es, igazi prémiumérzetű autó – írja Rusznyák András az autoszektor.hu oldalán.

A teljes cikkért, fotókért és videókért kattintson»

Forrás: autoszektor.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.