Utolsó pillanat a kiskertekben – de a dughagyma már hiánycikk

facebook megosztás

November közepén üresen árválkodnak a konyhakertek, mindent betakarítottak a gondos gazdák. A gondosabbja pedig már nekiállt a következő év előkészítésének. Azok, akik valami oknál fogva nem végezték volna el ezeket a munkálatokat, itt az idő, majdhogynem az utolsó pillanat.

Aki ugyanis azt szeretné, hogy a kertje jövőre is bőségesen teremjen, odafigyel már ősszel is. Ilyenkor van az ideje a terület felásásának, a tápanyag utánpótlásnak. – Nem sokáig tart már ez a jó idő szerintem, így okvetlenül álljunk neki a munkának. Ha nem olyan nagy a kertünk, felássuk, ilyenkor ősszel. Én mindenképpen ajánlom a talajfertőtlenítőt, most tudjuk a legmélyebben bedolgozni a talajba. A cserebogár pajor, a drótférgek, egyéb ilyen talajlakók ellen most tudunk védekezni. Sőt, az idén nagyon sok volt a lótetű, az ellen is nagyon jó a fertőtlenítés. Aki nem szeretne kézzel ásni, meg lehet oldani kapálógéppel is. Megszórjuk a talajt, aztán jó mélyen bekapálógépezzük. Ha esetleg valaki szántat, a szántás előtt kell megszórni a területet. Meg van adva, hány dkg/m2 kell a szerből, ami aztán bekerül a talajba, ott begázasodik, és szinte minden rovart megöl – mondta el Varga József, növényvédelmi szakember.

Ősszel nem csupán a talajfertőtlenítés kap főszerepet, a föld tápanyag utánpótlásáról is gondoskodni kell. A szerves trágyák előnyben vannak, ma már számos fajtát kínálnak a boltok: baromfitrágya, marhatrágya, vagy akár birkatrágya, szárított vagy komposztált – nagy a választék. A lényeg, hogy a föld alá kerüljön, még az ősz folyamán. – Ha most megtrágyázzuk a földet, az tavaszig beérik. Lehet együtt végezni a fertőtlenítéssel, nagyon jó hatást érünk el vele. Én még ajánlom a makro- és mikroelemeket. A makro elemek a legfontosabbak, a leglassabban bomlóak. Ezeket tavasszal nem lehet kiszórni, a bomlási idejük ugyanis 4-6 hónap. A talajfertőtlenítő és a szerves trágya mellé azt ajánlom, 2 dkg/m2-ként szórják meg a talajt. Ezt nem kell bedolgozni, csak egyenletesen elszórni a talaj tetején – mondta jótanácsként a gazda.

A régi öregek úgy mondták, ha az őszi trágyázás megtörténik, tavasszal jó kis hamus talajt kapunk. Tavasszal egy könnyen munkálható, tápanyagdús, kártevő mentes földön dolgozhat a gazdája. A tapasztalatok is azt mutatják, egyre inkább odafigyelnek a gazdálkodók, és igyekeznek saját termeléssel boldogulni. – Most ősszel rengeteg hagymát adtunk el. Sőt hiány is lett a dughagyma, hetek óta nincs egy szem se. Nekem az a tapasztalatom, egyre többen ragadnak ásót és kapát, valószínűleg tartanak a drágulástól, ezért igyekeznek megtermelni valamit, ha egy kis területük van. Idén ősszel nagyon kevés virághagymát adtunk el, pedig az ültetésnek most van a szezonja. A többség inkább a zöldségeket kereste, a spenótot, cukorborsót, hagymát. Utóbbi tényleg nagy meglepetés volt az idén, sokan jöttek, hogy sehol nem kapnak… Nálunk sincs. Talán még Makóról kapunk… így azoknak is van esélye, akik az utolsó pillanatra hagyták az őszi vetést – mondta búcsúzóul Varga József.

Vincze Adél

fotó: Novák Viktor

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.