Vége: felszámolás alá kerül a Tungsram, az állami Eximbank nem fogadta el a cég adósságrendezési ajánlatát

facebook megosztás

Sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, felszámolás alá fog kerülni a cég – erősítette meg a Mércének a Tungsram képviselője.

Mehlhoffer Tamás, a cég PR és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az Eximbank mint legnagyobb hitelező nem fogadta el a Tungsram adósságrendezési ajánlatát, „és az ő szavazatuk elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre csődegyezség”. Hozzátette, kedden részletes közleményt adnak ki a fejleményekről.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta:

„Nagyon bíztunk abban, hogy megállapodás születik, gyakorlatilag sokkolt minket ez az eredmény.”

Hozzátette: nincs sok tapasztalatuk arról, hogy mi következik most, nem voltak még ilyen szituációban. Szerinte mindenki arra számított, hogy megoldódik az ügy, hiszen el is halasztották az előző csődeljárást, és egy nagy múltú cégről van szó.

A szakszervezeti vezető szerint várhatóan holnap találkoznak a cég vezetésével. A Tungsram tavasszal még 3000 főt foglalkoztatott, ma közel 1000 munkavállaló van a cégnél. A leépítések mellett szerinte sokan maguktól mentek el a cégtől.

Sallai szerint minden dolgozót bizonytalanságba taszított az utóbbi időszak. A budapesti gyárban például több százan hónapok óta állásidőn voltak, minimálbérért dolgoztak, és műszakpótlékot sem kaptak – miközben az idei bértárgyalás is félbe szakadt.

A Tungsram fényipari nagyvállalat április végén jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig. A rá következő hónapokra összesen már csaknem kétezer embert bocsátottak el. A létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érintette a cég mind az öt gyárában, azaz Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

A cég május elején kért csődvédelmet, miután a cég legnagyobb hitelezője, az Eximbank inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. A cég ekkor még derűlátó volt a beszámolók alapján, mondván, tiszteletben tartja a bank döntését, ez azonban még nem jelenti működése végét.

Ahogy a Világgazdaság előző hét pénteki cikkében írta, a Tungsram augusztus 8-án mutatta be első kilábalási tervét, amelyet a legtöbb hitelező elfogadott, de a legnagyobb, az Eximbank nem. A második csődegyezségi eljárást tartották ma, november 7-én.

A VG szerint a Tungsram hazai és nemzetközi befektetőkkel is tárgyalt, köztük a svájci Business Creationnel, amely tapasztalt cégek válságmenedzselésében. A lap szerint azonban a felek között a találkozó előző hét péntekig sem jött létre.

„A magyar állam számára jelen helyzetben a legjobb megtérülést az biztosítaná, ha az Exim elfogadná a Tungsram csődegyezségi ajánlatát, és leülne tárgyalni a svájci befektetővel, és elfogadná a Tungsram azon ajánlatát is, amelyből 3 hónapon belül megfelelő befektetéshez juthatna” – írta korábban a Tungsram közleményében.

Mivel a mai tárgyaláson sem született egyezség, felszámolási eljárás alá fog kerülni a cég. Ennek során a Világgazdaság szerint a Tungsram minden vagyonát értékesítik, és a felmerülő költségeken – mint például a bezárt gyárakban található szennyezések eltávolítása – kívüli összeget kapják meg a hitelezők.

Az eredeti cikkért kattintson»

Forrás: merce.hu

(Borítókép: Novák Viktor)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.