Visszakapta Nagykanizsa a Sberbankban ragadt forrását
A hírt Balogh László a közösségi oldalán jelentette be. Azóta Bizzer András is adott interjút több médiumnak, ebben az alpolgármester kiemelte: az Éljen VárosuNk! Egyesület frakciójának döntései miatt továbbra is minimális mozgástere lesz az önkormányzatnak. Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője szerint ez a nyilatkozat is azt bizonyítja, hogy a helyi Fidesz a kompromisszumok helyett csak a politikai hangulatkeltésre törekszik.
2022 áprilisában írtuk azt, hogy legkorábban 3-4 hónap múlva lehet számítani a banknál rekedt 1,8 milliárd forintra. A 3-4-ből 7 lett, de a napokban megérkezett az önkormányzat számlájára a zárolt forrás, közte a sokat emlegetett, fejlesztésre szánt 588 millióval.
E kapcsán Balogh László szerdai posztjában leírja: „elindulhat az 588 millió forintos korábbi kormányzati fejlesztési támogatás elköltése is, amit már csak a helyi balliberális közgyűlési többség hátráltató tevékenysége akadályozhat meg…”A megyei napilapnak Bizzer András úgy fogalmazott – a témával kapcsolatban tartott tájékoztatóra egyébként sem az alpolgármester, sem a polgármester nem hívta meg a Kanizsa Médiaházat – a közel 2 milliárd forint teljes egészében megtérült. Rámutatott arra is, hogy az ÉVE frakciójának döntései miatt továbbra is minimális mozgástere lesz az önkormányzatnak a helyi fejlesztések, beruházások tekintetében.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Fodor Csabát. Az ÉVE frakcióvezetője elmondta, az 588 millió kapcsán a polgármester egy olyan listát állított össze tavaly nyáron, amiről pár héttel később kiderült, hogy 100 millió forint feletti önrészét kellene a városnak hozzátennie, amire már akkor sem volt lehetőség. Hangsúlyozta: bármennyire is ezt próbálja elhitetni az emberekkel a helyi Fidesz-frakció, nem az ÉVE tehet a Sberbank csődjéről.
– Jobb lenne, ha tisztességesen, a realitás talaján mozogna Bizzer képviselő, s nem hazudozna bele a vakvilágba, s nem az ÉVE-frakcióra kenne butaságokat, hiszen nem mi tehetünk a Sberbank csődjéről. A Sberbank csődjéről a kormányzat tehet, éppen a Fidesz. Meg kell nézni, hogy ki lett a nyertese ennek a Sberbank-csődnek. Hova került az ügyfélkör? Hova kerültek a betétek? El lehetne ezeken gondolkodni, aztán nem butaságokat nyilatkozni. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy ezek a felújítások meginduljanak – jelentette ki Fodor Csaba az ÉVE frakcióvezetője.
Fodor Csaba azt is kiemelte, hogy az 588 milliónál a kormány sokkal többet vont el, így az is téves kommunikáció, miszerint támogatásként hivatkozik a helyi Fidesz erre a pénzre. A frakcióvezető megjegyezte: jövőre még rosszabb helyzetbe kerül az önkormányzat, hiszen az ideinél is többet von majd el a kormány, éppen ezért lenne nagy szükség a közös egyeztetésekre, a hangzatos nyilatkozatok helyett.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.