29. alkalommal rendezték meg a Szan-Dia Fitness Sport Club fesztiválját a HSMK-ban

facebook megosztás

A gálán 150 sportoló vett részt, köztük táncosok és kötélugrók. Az egyesület sikerét jól jelzi, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is telt ház volt az évzáró eseményen.  

Lassan 30 éve, hogy az első sportnapot megszervezték, kezdetben még egész napos program volt, ami mára egy gálaestté nőtte ki magát, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály színpadra lép. Ezzel az eseménnyel az egyesület megköszöni a szülőknek és a szponzoroknak az egész éves segítséget, támogatást.

– Első alkalommal, ilyen sportos rendezvény volt, egész napos, és ahogy fejlődtek a gyerekeink, és ahogy egyre jobbak lettek, és világ- és Európa-szintű gyakorlataink lettek, úgy döntöttünk, hogy ezt a sportrendezvényt gálává minősítjük, és minden év végén ajándéknak szánjuk –nyilatkozta Vágó Lászlóné, a Szan- Dia Fitness Sport Club elnöke.

Az évet Tóthné Vágó Alexandra pozitívan értékelte, hiszen a sok nehézség ellenére, számos sikert értek el a kötélugró és a táncos gyerekek, fiatalok.

– Azt gondolom, hogy a Covid után ez nagyon jól sikerült ez az év is. Próbáljuk mindig überelni az eredményeinket, nyilván azért a Covid minket is megtépázott, de én azt gondolom, hogy mindenki kihozta magából a maximumot és Európa-bajnokságon voltunk a kötelesekkel, világbajnokságon a táncosokkal, most már a kötélugróknak mennek a válogatóik, úgyhogy három kisgyerekünk valószínűleg Amerikába utazhat a kötélugró-világbajnokságra. A táncos versenyek, azok majd most jönnek, de én azt gondolom, hogy büszkék lehetünk mindenkire –emelte ki Tóthné Vágó Alexandra, az egyesület vezetőedzője.

Az új évben márciusban kezdődnek a versenyek, ami egy táncválogatóval indul. Mint azt az edzők elmondták, évről évre egyre nehezebb és sűrűbb a mezőny, de bíznak benne, hogy jó eredményeket érnek el 2023-ban.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.