Farkas Ferenc művével is színpadra állt a Fentős Ferenc Kamara Zenekar

facebook megosztás

Adventi hangversenyt adott a Fentős Ferenc Kamara Zenekar kedd este a Hevesi Sándor Művelődési Házban. Az est különlegességeként Farkas Ferenc nagykanizsai zeneszerző "Aria e Rondo all’ ungherese" művét most először hallhatta az együttes előadásában a közönség. 

A zenekar három héten keresztül próbált a fellépésre. A komolyzenei koncerten többek között .Antonio Vivaldi "A–moll oboaverseny" című műve is elhangzott Az est szólistái Bodnár Sándor oboás, Kovács-Markó Ákos klarinétos, Simó Zsófia gordonkás, Simó Márta csembalós, Jakobovics Árpád hegedűs, Varga Henriett hegedűs, Balogh Tünde gordonkás voltak.

– Ebben az évadban már harmadjára tudunk nagyobb volumenű koncertet adni, ez egy adventi hangverseny, alapvetően sok barokk műsort játszunk, egy nagykanizsai zeneszerző farkas Ferenc művét és egy Wagner átiratot fogunk játszani – mondta el Balogh Tünde, a Krátky István Zenei és Kultúrális Egyesület  alelnöke.

Jakobovics Árpád 1993 óta tagja a zenekarnak, napjainkban elsőhegedűsként játszik az együttesben, a fellépésen szólistaként működött közre Farkas Ferenc "Aria e Rondo all’ungherese" című alkotásban.

– Néhány próbánk volt, ez elég volt ahhoz, hogy felkészüljünk, vannak olyan darabok, amit most játszunk először, ez Farkas Ferencnek a darabja, nagykanizsa szülötte, Aria e Rondo all’ungherese most fog először elhangozni Nagykanizsán – árulta el Jakobivucs Árpád, a zenekar koncertmestere.

Az ünnepi hangulatot megidézve, Arcangelo Corelli: g-moll „Karácsonyi” Concerto grosso darabja is felcsendült az esten. A Fentős Ferenc Kamara Zenekar adventi hangversenyét december 26-án láthatják a Karácsonyi Zenélő Kanizsa című magazinműsorában.

K.Vi.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.