Felgyújtotta a bázakerettyei szociális otthon egyik szobáját, kényszergyógykezelésre számíthat a 48 éves férfi

facebook megosztás

Közveszélyokozás miatt vádat emeltek egy zalai férfi ellen, miután felgyújtotta egy pszichiátriai otthon szobáját, de az ügyészség felmentést és kényszergyógykezelést indítványoz a vádlottal szemben - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.    

Pirger Csaba közlése szerint a 48 éves férfi tavaly májusban öngyilkossági szándékból tüzet gyújtott a bázakerettyei szociális otthon pszichiátriai részlegének szobájában, ahol a szobatársa éppen aludt. Ezen a hajnalon az ötszintes épületben 123-an tartózkodtak, egy részük mozgásában kisebb vagy nagyobb mértékben korlátozott volt.    

A második emeleten égő tűz füstjét egy ápolt vette észre, ő értesítette a személyzetet, utóbbiak pedig a segélyhívót tárcsázták, illetve azonnal elkezdték az épület kiürítését. A tűz miatt a szoba teljesen kiégett, sűrű, mérgező füst és korom borította el az épületet.    

A vádlott, valamint szobatársa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de az épületből minden bentlakót sikerült időben kimenekíteni. A lángokat a tűzoltók oltották el, az épületben és a berendezési tárgyakban több mint 24 millió forint kár keletkezett.    

A vádlott kóros elmeállapotban szenved, ami képtelenné teszi cselekménye következményeinek felismerésére, de emiatt tartani lehet hasonló - személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó - bűncselekmény elkövetésétől is.     

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, egyben azt is indítványozva, hogy a bíróság a vádlottat mentse fel a vád alól és rendelje el a kényszergyógykezelését.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.