Magyarország inflációs Európa-bajnok

facebook megosztás

Novemberben Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az Európai Unióban – közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Összevetésükből az is kiderült, hogy a többi uniós országban mekkora most az infláció.

Azt írták, hogy számításuk szerint novemberben 23,1 százalékos volt a harmonizált fogyasztói árindex (HICP), ami kiemelkedőnek mondható a régióban és az egész Európai Unió szintjén is.

Uniós összevetésben átlagosan 11,1 százalékos volt a novemberi infláció, ami csökkenést jelentett az októberi 11,5 százalékhoz képest. Magyarország után a balti országok következtek: Lettországban (21,7 százalék), valamint Észtországban és Litvániában (egyaránt 21,4 százalék) azonban már szintén lassul az áremelkedés mértéke, miközben ennek még nem látni jelét Magyarországon.

A közép-kelet-európai régió uniós országait nézve az Eurostat szerint 

  • Csehországban 17,2 százalék, 
  • Lengyelországban 16,1 százalék, 
  • Szlovákiában 15,1 százalék,
  • Romániában 14,6 százalék,
  • Horvátországban 13 százalék,
  • Ausztriában 11,2 százalék, 
  • Szlovéniában pedig 10,8 százalék volt az áremelkedés mértéke. 

Korábban a KSH adataiból is az derült ki, hogy uniós összevetésben elsőnek számít a magyar infláció, bár ők az Eurostathoz képest valamivel kisebb mértékű, 22,5 százalékos inflációval kalkuláltak. Decemberben várhatóan még rosszabb inflációs adatok érkezhetnek, elsősorban a benzinárstop másfél hete történt feloldása miatt.

Forrás: index.hu

(Borítókép: gettyimages.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.