Péntekig lehet jelentkezni a középiskolai felvételire

facebook megosztás

 A határidő a negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamos általános iskolásokat érinti. A dokumentum leadása nem jelent automatikus felvételt, hiszen a tanulókra felvételi vizsga vár 2023 januárjában.

A felvételi vizsgára elektronikus és nyomtatott formában is lehetett jelentkezni. Hermánné Körömi Edittől, a Piarista-Iskola igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy a hatodik osztályosok közül két gyermek kivételével mindenki szeretne bekerülni a kisgimnáziumba, de számos külsős jelentkezés is érkezett az intézmény titkárságára.

– A jelentkezési lapok letölthetők a honlapunkról vagy az Oktatási Hivatal honlapján is elérhetőek. Ebben az időszakban mindig vannak diákok, akik bizonytalankodnak abban, hogy írjanak-e központi írásbeli felvételit vagy sem. Én azt tanácsolom ezeknek a diákoknak, hogy adják be a kérelmüket, írják meg a felvételit és utána még eldönthetik, hogy ezeket a pontokat tudják-e használni a továbbtanulásukhoz vagy sem – nyilatkozta Hermánné Körömi Edit, a Piarista-Iskola igazgatóhelyettese.

Hermánné Körömi Edit hangsúlyozta, a felvételi csak pluszpontokat jelent, a hetedik és a kilencedik osztályba külön kell majd a jelentkezést leadni. A tervek szerint az idei tanévvel megegyező számú osztályt indíthatnak el a piaristák, sőt, az elmúlt évek alapján kisebb túljelentkezésre is számítanak.

– A hetedikes évfolyamon indul a kisgimnáziumunk, a hatosztályos gimnázium. Ott egy osztályt indítunk, kisgimis osztályt. És indítunk kettő darab kilencedikes évfolyamos osztályt. Ezeken belül többféle emelt óraszámú képzést kínálunk fel a diákoknak, informatikaképzést, matematikát kombinálva angol vagy német nyelvvel és általános képzést – tette hozzá Hermánné Körömi Edit. 

A jelentkezésüket holnapig leadó diákok január 21-én írják a felvételit magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.