A Csónakázó-tó körbefutásával zárta az évet a Kanizsai Futóklub
A szilveszteri eseményen az egyesület tagjainak többsége részt vett, hogy teljesítse az általuk már megszokott útvonalat.
A december 31-i találkozó hagyománynak mondható a futóknál. A tavat hat éve futják körbe a tagok, és néhány esztendeje úgy döntöttek, hogy a szokásos penzumot az év utolsó napján is teljesítik.
- Korábban, emberemlékezet óta volt szilveszteri futás. Akkor a városban vagy valahol a környéken. Kifejezetten Csótó-kört azt egy 3-4 éve kezdtük el a nyári és az őszi Csótó-körök sikerein felbuzdulva –árulta el Léhart Zoltán a Kanizsai Futóklub alelnöke.
A háziverseny mellett az év értékelése sem maradt el. Léhart Zoltán elégedett volt azzal, hogy számos programot sikerült megvalósítaniuk 2022-ben, céljuk, hogy ezen az úton tudjanak idén továbbhaladni.
- Ahogyan minden évben szoktam mondani, kiemelkedően jó évet zártunk. Rengeteg eseményünk volt. Minden évszakban csináltunk eseményeket, húsvéthoz, nyári napfordulóhoz kötődően. Éjszakai futás, nappali futás. Igyekeztünk mindenhol megtalálni azt az élményt, ami abban az évszakban rejlik és a jövő évtől is ugyanezt várjuk. Minden évben csinálunk rendszeres közösségi élményeket, de minden évben vannak meglepetések, újítások, hogy azért ne lankadjon el a fegyelem – tette hozzá Léhart Zoltán.
A Kanizsai Futóklub sportolói 2023-ban is igyekeznek minél több rendezvényen részt venni. A vezetők éppen ezért várják a tagok ötleteit azzal kapcsolatban, hogy milyen kihívásokat teljesítsenek az előttünk álló hónapokban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.