A Hungária slágereitől volt hangos a HSMK

facebook megosztás

Bemutatták a Hotel Menthol musicalt a Pannon Várszínház előadásában kedd este a HSMK-ban. Telt ház fogadta a színészeket, akiket egy technikai szünet is hátráltatott, de ennek ellenére, ha egy kis csúszással is, de fergeteges előadással szórakoztatták a közönséget.

Az elmúlt évekhez képest teljesen új szereposztással indult neki a Pannon Várszínház a Hotel Menthol országos turnéjának, a korábbi szereplőgárdából egyedül a Mike szerepét megformáló Egyed Brigitta játszhatta el ismét a szerepét. A színdarab üzenete minden korosztálynak, hogy ne adjuk fel az álmainkat és éljünk vidáman – árulta el Németh Ádám, aki Bringát alakította.

– A mai előadásunk a Hotel Mentol című darab, ami egy Fenyő Miklós dalaiból, Hungária dalokból álló, nagyon vidám kis road movie történet gyakorlatilag. Ezt a Pannon Várszínház bemutatta már 2010 környékén és most újra elővettük. A pandémia miatt most elgondolkozok, hogy 3-4 évvel ezelőtt, de azt hiszem valahogy így. elővettük újra, új szereposztással, új koncepciókkal – mondta el Németh Ádám színész.

A fiatal társultban mindenkinek van valamilyen kötődése a rock and rollhoz, a színészek többsége korábban rockot táncolt, hasonló darabokban énekelt, vagy a szülei, nagyszülei által ismerték meg ezt a műfajt. Kárpáti Barbara színésznő is az édesapjának köszönhetően szerette meg a Hungária dalait.

– Nekem személy szerint, így, édesapám hatalmas Fenyő Miklós rajongó és itt is lesz ma este, úgyhogy egy külön öröm nekem. Én nagyon szeretem azt, amikor olyan dolgokat csinálhatunk, hogy azt érezzük az idősebb korosztályon, hogy ez nagyon sok emléket idéz fel és nagyon nosztalgikus hangulatba kerülnek. A nyári előadásokon, amikor a szabadtéren játszottuk Egyed Brigi a ráadásnál mindig nagyon jól hergelte a közönséget és mindig az volt, hogy felállta és a színpad előtt velünk együtt táncoltak és énekeltek. És ez egy hatalmas nagy élmény – fogalmazott Kárpáti Barbara színész.

A sajátos magyar életérzést sugárzó darabbal az egész országot bejárja a társult. A Pannon Várszínház tervei közt szerepel a  Karaffa drámapályázat két nyertes darabjának bemutatása.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.