A kanizsai közönség is megcsodálhatta a Győri Balett művészeinek műsorát

facebook megosztás

Nagykanizsára látogatott a Győri Balett társulata. Csütörtök este – a Déryné program jóvoltából – a Kodály Zoltán előtt tisztelgő előadásukat láthatta a közönség a Hevesi Sándor Művelődési Központban.    

Évek óta nagy sikerrel táncolja a Győri Balett a világhírű zeneszerző munkásságának minden szegletéből hasító Romance című koreográfiáját.

– A Romance-ot hoztuk el,amit először Kodály Zoltán műveire című darabként mutattunk be, majd felújítottuk, kibővítettük és Romance-ként fut most jelenleg – árulta el Jekli Zoltán magántáncos. 

A táncosok egy szerelmi történetet meséltek el Nagykanizsán. A feleség elveszíti férjét, majd az özvegyet egy fiatal udvarló környékezi meg, akivel nehéz kapcsolatot kialakítania.

– Nekünk inkább a modern tánc van repertoáron, nagyon sok darabunk van mindegyik más stílusú, de leginkább Velekei László koreográfus és a Győri Balett igazgatója az, akivel többet dolgozunk. Nagyon sok darab van, van ami cselekményes és van ugye a szimfonikus. A cselekményesben jobban a történet kijön, a szimfonikusban meg inkább rámegyünk a balett-technikára és azokat tudjuk bemutatni – fogalmazott Matuza Adrienn magántáncos. 

A Romance iránt rendszeresen óriási az érdeklődés, tavaly nyáron egy erdélyi turnén is bemutatták Velekei László tanítványai. A látványban és zenében is lenyűgöző táncos produkcióról kulturális magazinunkban is beszámolunk.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.