A letenyei önkormányzat és a Kanizsa Médiaház székhelye is beázott az utóbbi napokban

facebook megosztás

Az elmúlt napok heves esőzései több intézmény épületét sem kímélték. A Kanizsa Médiaház szerkesztősége és a letenyei önkormányzat székhelye is beázott. A probléma egyik esetben sem új, a megoldás pedig – pályázati forrás hiányában – egyelőre várat magára. 

Több éve okoz már kellemetlenséget a Médiaház épületében a hibás tetőszerkezet. Kezdetben a padlás, ma már viszont az alsóbb szintek is beáznak. A legnagyobb probléma a titkárságot és az archívumszobát érinti, ahol a plafon egy darabja már le is vált a helyéről. Számos szakember tartott szemlét az épületben, de a teljes csere javaslatán kívül, igazi megoldást nem találtak a problémára.

– Folyamatosan jeleztük az illetékeseknek, de most egy kicsit úgymond betelt a vödör, és a Facebookon próbálok keresni olyan tetőfedőt, aki úgy jön ki, hogy nem csak csinál a tetővel valamit, hanem megcsinálja és megoldja ezt a problémát. Nem tudom elképzelni, hogy akkora gondot jelent ez, hogy a kiérkező szakembereknek az a legfontosabb teendője általában, hogy kijönnek és megállapítják, hogy beázik a tető. Ezt mi is tudjuk, tehát ehhez nem kell elvégezni ezt a szakmát –jelentette ki Taír Mihály, a Kanizsa Médiaház ügyvezetője.

A letenyei városházán egy évtizede fennálló probléma az épület folyamatos beázása, ráadásul a nyílászárók és a hőszigetelés is korszerűtlen. Farkas Szilárd polgármester elmondta, próbálkoztak pályázati úton megoldást találni, de még az itt működő járási hivatal felújítására sem sikerült forrást nyerniük.

– Megpróbáltunk ez irányba is lobbitevékenységet kifejteni, de sajnos eredménytelen volt mind a mai napig ez a tevékenység. Viszont most már a 24. órában vagyunk, tehát a napi munkavégzést akadályozza az, amikor egy heves esőzés történik, és előre rettegünk és félünk attól, hogy milyen időjárási viszonyok fognak majd a jövőben bekövetkezni, és ennek milyen hatása lesz az itt dolgozó kollégák tekintetében, illetve az épületre vonatkozóan –tájékoztatta stábunkat Farkas Szilárd, Letenye polgármestere.

A városháza legjobban érintett része a keleti oldal, az itt lévő irodákba ugyanis már a legkisebb esőzések után olyan szinten beszivárog a víz, hogy gátolja az ott dolgozók munkavégzését.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.