Az ÉVE politikusai szerint a helyi Fidesz csak hecckampányra használta a postafiókok újranyitását
Az adventi forgatag sikeréről, a posták helyzetéről és Nagykanizsa rezsitámogatásáról tartott ma sajtótájékoztatót az ÉVE-frakció. Fodor Csaba és Horváth Jácint megköszönte az ünnepi program szervezőinek összefogását,az 576 millió forint kapcsán pedig hangsúlyozták: jól jön a városnak, de ez az összeg sem fedezi a kormány elvonásait.
Ahogy arról kedden beszámoltunk, több cikk és Facebook-poszt szerint Balogh László tartott egy tájékoztatót a posták ügyében. Itt a polgármester úgy fogalmazott, a baloldali ÉVE-frakció miatt hiúsult meg a kiskanizsai fiók újranyitása. Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője tegnap reflektált és elmondta: a posták bezárásáról a Fidesz-kormány döntött, ehhez nincs köze sem az ÉVE-frakciónak, sem az ellenzéki pártoknak.
Ma Fodor Csaba hangsúlyozta: ők megbízták Balogh Lászlót a palini posta újranyitásával kapcsolatos tárgyalással, de ezt a városvezető nem hajtotta végre. Az ÉVE szerint a Fidesz-frakció egyik fiókot sem akarta újranyitni, hiszen egy törvényellenes előterjesztést hoztak a decemberi közgyűlésre a kiskanizsai posta kapcsán.
– Ő azt a parancsot kapta, hogy egy ilyen előterjesztést terjesszen be, nyilván politikai okokból. Aztán lesz, ami lesz. De, hogy ezen túl mit lehetett volna csinálni, arról fogalma nem volt. S sok minden másról sincs, de gazdasági kérdésekben abszolút kétségbeejtő a helyzet. Károlyi Attila szavait pedig nem kell félremagyarázni. Ő történeti áttekintést adott, s azt mondta, hogy volt olyan időszak, amikor Kiskanizsa levált Nagykanizsáról, s egy rövid időszak után visszajött Nagykanizsához. Károlyi Attila azt mondta, ami én is, a város egy – mondta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.
Ahogy arról a kanizsaujsag.hu-n már olvashattak, Kanizsa 576 millió forintot kapott a kormánytól a megemelkedett energiaköltségekre. Ehhez feltétel volt, hogy az érintett önkormányzatok tervet készítsenek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben úgy fogalmazott: a menedzsment terv alapján határozta meg a kormány ezt az összeget.
– Azt kell, hogy mondjam, ebben a Fidesz abszolút nem vett részt. Ezt az intézményvezetőkkel, a városi cégek vezetőivel a mi frakciónk tárgyalta le. Mi is terjesztettük elő, s a Fidesz meg sem szavazta. Ezen menedzsment terv alapján kaptuk ezt az összeget. Legalábbis Gulyás Gergely ezt mondja, s állítja. S beleszámították ebbe az adóerő-képességét a városnak. Ez azt jelenti, hogy mennyi iparűzési adó bevétele van. Ha egy város gazdag, sok cég fizet iparűzési adót, akkor kevesebb pénzt kapott, kevés iparűzési adó folyik be egy városhoz, az több pénzt kapott – hangsúlyozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
Az adóerő kérdése pedig Horváth Jácint szerint elég rosszul alakult az utóbbi időben Nagykanizsán, hiszen megszűnt a DKG és az állami pénzintézet a felszámolásba sodorta a Tungsramot.
A mai tájékoztató pozitív híre volt az adventi forgatag, hiszen az ÉVE politikusai sikerként értékelték a civilek összefogását, ezért minden szervezőnek, támogatónak és fellépőnek megköszönték a munkáját. Fodor Csaba hozzátette: az ünnepi program kapcsán tett összefogásra a későbbiekben, akár nagyobb rendezvények kapcsán is lehet alapozni.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Készül a játszótér az arénánál
2023. szep. 25. 20:24Már zajlik a nagykanizsai befogadó játszótér építése a Kanizsa Aréna és a Kanizsa Centrum közötti zöld területen. A létesítmény különlegességének számít, hogy a fogyatékossággal élő és az ép gyermekek közösen tudják majd használni. A projektet a Szerencsejáték Zrt. finanszírozza, a tereprendezésre és a parkosításra pedig a városvezetés rendelt pluszforrást.
Véradás
2023. szep. 25. 08:12A héten a következő helyszíneken várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Bérlakásátadás - Jó példa Ligetvárosból
2023. szep. 22. 16:51Továbbra is rendkívül kelendőek az önkormányzati bérlakások. Még áprilisban döntött arról a közgyűlés, hosszas viták után, hogy 30 százalékkal emeli a bérlemények díját. A jelenlegi adatok szerint, mindezek ellenére, tömeges a túljelentkezés.
Ragadd torkon a rákot!
2023. szep. 22. 15:53Sikeres volt a „Ragadd torkon a rákot” szűrési akcióhét a Kanizsai Dorottya Kórházban. A program célja felhívni a figyelmet a nyaki és feji daganatok veszélyeire, valamint, hogy segítsen megakadályozni azok kialakulását. A kezdeményezés hétfőtől máig tartott, de már az első nap beteltek a regisztrációs időpontok.
Járdafejlesztés- kompromisszum nélkül
2023. szep. 22. 15:10Átadták a Fáy András utca munkaterületét, kezdődhet a járdák felújítása. A projektnek a napokban némi politikai színezetet adott, hogy Balogh László szerint az ÉVE-frakció folyamatos aknamunkája miatt kellett ennyit várni a projektre, míg Bodó László arra világított rá: a polgármester volt korábban a körzet képviselője, mégsem tett semmit az ügyben.
Kampány a környezettudatos közlekedésért
2023. szep. 22. 14:53Nagykanizsa is csatlakozott ma az Európai Mobilitási Hét fő programjához, az Autómentes Naphoz. Városunkban torna, koncert, kerékpáros ügyességi verseny és futás is szerepelt az esemény kínálatában.
Hétfőn elindul a víztorony fejlesztése
2023. szep. 21. 17:25A napokban már az előkészületi munkáknak, az antennák áthelyezéseinek neki is álltak a szakemberek. Többszöri módosítás után, végül 191 millió forint jutott erre a projektre, amelynek részeként megújul a homlokzat és kicserélik a nyílászárókat.