Egyre nagyobb az igény a kanizsai tanodákra

facebook megosztás

A megkérdezettek szerint ennek a fő oka az, hogy a Covid-időszakban rengeteg fiatal maradt le a tananyaggal. Az intézményekben nem csak a korrepetálásban, de tehetséggondozásban is segítik a gyerekeket.

Az első magyarországi tanodák megalapítása óta kiszélesedett ez a mozgalom. Egyre nagyobb a szükség olyan programokra, ahol lehetősége van a diákoknak hátránykompenzációra. Forintos Viktória 17 éve működteti a Kuckó Belvárosi Tanodát, ami már az életének szerves része. 

– Igazából a cél, amiért ezt létrehoztam, az az volt, hogy olyan közösséget létrehozni, vagy olyan helyet, ahol a gyerekek mindenféle kérdésükre, megakadásukra, elakadásukra segítséget kapjanak, és ez nem csak arról szól, hogy az iskolára való felkészülés, hanem esetleg a felzárkóztatás, hogy azok a területek, amik elmaradtak alsóba vagy bármikor a felső tagozatba, arra tudjanak a gyerekek naprakész választ kapni – mondta el stábunknak  Forintos Viktória, a Kuckó Belvárosi Iroda vezetője.

A tanodák sikere is nagyban függ a működtető emberek személyiségétől és értékrendjétől.

– Változó a létszám, mivel nem egy iskolából jönnek, nem egy korosztály. Ezért ez ilyen forgószínpad-szerűen, hol kevesebben vagyunk hol többen, ki amikor végez, illetve elmegy zeneiskolába vagy sportra és jön illetve megy. Mivel én fejlesztő-gyógypedagógus vagyok, illetve magyar szakos tanító, ezért több tantárgyból is tudok számukra segítséget adni, alsósok nincsenek, nem jellemzőek, hanem inkább felsőbe, matematika, magyar, kémia, akár idegen nyelvből is tudunk segítséget nyújtani – tette hozzá Forintos Viktória. 

A megkérdezett szülőknek is nagy segítség, hogy a gyerekek a tanulás mellett olyan közegbe csöppennek, ahol a tananyag elsajátításán kívül sok új élményt, barátokat is szereznek. 

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.